Connect with us

Kerítésen innen

Kövér háznagy fegyverkezik – magánhadseregnyi felszerelést rendelt

Kövér háznagy fegyverkezik - magánhadseregnyi felszerelést rendelt
Megosztás

Nem tudni milyen, eddig nem tudható vészhelyzet tört – vagy tör – ránk a közeljövőben, bár lehet, hogy a „ránk” nem a megfelelő szó, lehet, hogy csak Kövér véli úgy, hogy szüksége lehet temérdek golyóálló mellényre és sisakra, éjjellátóra.

Kövér nehéz éjszakái

Csak arra tudunk következtetni, hogy az éj leple alatt képzeli el a támadást, amikor olyan fegyverekkel lőnek majd, aminek ellenáll a golyóálló felszerelés. Házról házra, ahogy azt a nagykönyvből tanulta.

Az Országgyűlési Őrség honlapjáról derült ki, hogy nem csupán golyóálló sisakból és éjjellátó készülékből, de golyóálló mellényből és sisakból is alaposan bevásárolt Kövér László házőrsége.

Tüntetés és ellentüntetés – csakis fáklyával

A legnagyobb beszerzés a szolgálati ruhákra vonatkozott, amelyek beszállítója a – Fenyő János egykori üzlettársa, Székely Herbert által vezetett – Milipol Zrt.

A cég nem ismeretlen szereplő a piacon, hiszen a parlamenti őrségnek és a rendőrségnek is rendszeresen beszállít. Egy tavaly 2017. december 21-én kiírt közbeszerzés nyomán 385 millió forint értékben szállíthat a házőrségnek zoknit, bakancsit, zubbonyt, övet és málhazsákot.

Jön a Fidesz-csodafegyver: a spontán Békemenet! – a pontos buszindulásról később értesítenek!

Amint azt az mno.hu megjegyzi:

a sokkolóval, viperával, gépkarabélyokkal és mesterlövészpuskával felfegyverzett házőrség már inkább a Terrorelhárítási Központra vagy egy elit katonai gárdára emlékeztet, mintsem a parlament folyosói rendjét vigyázó szolgálatra.

A menekültek már nem érdeklik Orbán Viktort, csak a civileket akarja kinyírni

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük