Connect with us

Ez a nap

Kövér: változatlan ülésezési rendben folytatja munkáját az Országgyűlés

Kövér László házelnök
Megosztás

Nyugodt, kiegyensúlyozott törvényhozói munkára számít a következő parlamenti ciklusban Kövér László. Az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtök este arról is beszélt, hogy a parlamenti ülésezés rendje nem módosul, s bár a házszabályban lesznek kisebb változások, ezek technikai jellegűek.

Több időt fordíthat a kormány saját parlamenti frakcióira

Szerinte azzal, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) Gyurcsány Ferenc vezetésével önálló frakciót alakíthatott, csökkenni fog a parlamenti viták színvonala.

Az Országgyűlés elnöke a némileg átalakított kormánystruktúra miatt a parlament és kormány együttműködésében nem vár változást, ugyanakkor további javulást remél, mivel nyolc év tapasztalata van mögöttük.

Azt mondta: nyugodt, kiegyensúlyozott, higgadt, ilyen értelemben kicsit lassú törvényhozói munkára számít. Ha ez így lesz, több időt fordíthat a kormány saját parlamenti frakcióira is. Hozzátette: elvárja a parlamenti államtitkároktól, hogy intenzívebb kapcsolatot ápoljanak a kormánypárti képviselőkkel a félreértések, megoldatlan ügyek elkerüléséért.

Kövér László kitért arra is: hivatali munkatársai már gyűjtik a problémás pontokat, amelyeknél a házszabályban módosításra van szükség, ezek a Ház működését teszik majd gördülékennyé. Reméli, hogy meg tudják nyerni az ellenzéket is a változásokhoz, amelyek technikai jellegűek.

Új házszabályra nincs szükség, a frakcióknak nagy az autonómiájuk, beleértve a pénzügyi források felhasználását is.

Az Országgyűlés tekintélye (?)

A parlamenti alelnökökről szólva azt mondta: a jobbikos Sneider Tamás és a szocialista Hiller István hasonlóképpen gondolkodnak az Országgyűlés tekintélyéről mint ő. Felvetette, hogy informális beszélgetésre kéri fel őket a kormánypárti alelnökökkel együtt, arra, gondolják át, milyen magatartást tanúsítsanak, ha a képviselők egyike-másika átlépi a tiszteletlenség határait. Szerinte érdemes lenne megpróbálni közös zsinórmértéket meghatározni, ugyanakkor mindig a konkrét szituáció dönti el, mit kell tennie a levezető elnöknek.

Az ülésezés rendje nem változik a következő ciklusban, a jövő évi költségvetés miatt azonban az elkövetkező időszakban minden héten ülésezik az Országgyűlés. Az őszi ülésszaktól pedig visszatérnek a megszokott ülésezési rendre – jelezte Kövér László.

Ha minden jól megy, július 20-ig el tudják fogadni a költségvetést, ha nem, akkor a következő héten – tette hozzá.

Kövér arra számít, a kormányfő inkább politizál majd, mint eddig

Kérdésre kitért arra is: a törvényalkotási bizottság szerepe olyan marad, mint amilyen volt.

A házelnök arra számít, hogy a kormányfő inkább politizál majd, mint eddig. A kormánynak világos irányokat szab a stratégiával kapcsolatban, ebben erőteljesebben részt vesz majd. Ezt eddig az a rengeteg ügy, amely a miniszterelnököt leterhelte, nem tette számára lehetővé – mondta Kövér László.

A házelnök személyes ambíciója a népesedési helyzet javítása

Arról, mi lehet a cél a ciklus végére, azt mondta: Magyarországot meg kell védeni, a biztonságát fenn kell tartani, a családokat meg kell erősíteni. Nem a migrációban látják Magyarország népességének megújulási lehetőségét, hanem a családok támogatásában. Hangsúlyozta a népesedési helyzet javításának fontosságát. Szerinte ezt nemhogy három, négy ciklus alatt is nehéz megoldani. Személyes ambíciójának nevezte, hogy 2022-ben elmondhassák a választóknak, ebben az ügyben mindent megtettek, amit lehetett.

A Demokratikus Koalíció önálló frakciójának alakításáról azt mondta: Gyurcsány Ferenc és a DK „pódiumra lépésével” nem emelkedni fog a parlamenti viták színvonala, hanem tovább csökken, ami nem tölti el örömmel. Azzal is megelégedne, ha a következő négy év „nem lenne borzalmasabb”, mint a hátuk mögött hagyott időszak – jelentette ki.

A Várba költözésnek szimbolikus jelentése van

Mellár Tamás független és Bősz Anett liberális képviselő helycseréjéről a Párbeszéd frakciójában azt mondta: így automatikusan megmenekül a Párbeszéd-frakció, ezzel nincs teendője a házbizottságnak és a házelnöknek sem, csak regisztrálni kell, és bejelenteni a következő ülésen. Megjegyezte, Mellár Tamás függetlenként lépett fel, és azt mondta, nem csatlakozik egyetlen frakcióhoz sem. Most megmásította a saját szavát, „lelke rajta, a politikában vannak ilyen furcsaságok”.

Kövér László a kormánynak a budai Várba költözésére vonatkozó kérdésre azt mondta, egyáltalán nem mindegy, hol van a kabinet székhelye, ennek szimbolikus jelentősége van. Az államhatalmi ágak elválasztásának elvéből az is következik, hogy a két hatalmi ág, bár együttműködik, de helyileg elválik egymástól.

A házelnök azt mondta: nagyon készül a költözésre, amely a magyar demokrácia nagy ünnepe lesz. Optimális elhelyezést kap az Országgyűlés teljes gépezete, a félemeleti és emeleti szinten visszaállítják a régi tereket, amelyeket a kommunista időkben felszabdaltak – tette hozzá.

Külhoni magyarok is lesznek a kormánypárti uniós képviselőjelöltek listáján

A leendő európai parlamenti képviselőjelölti listáról szólva azt mondta: nem lát indokot arra, hogy változtassanak azon, hogy külhoni magyar képviselők is felkerüljenek a kormánypártok listájára.

Arról, hogy az Országgyűlés épülete a 10. helyre került azon a nemzetközi listán, amely a látogatottság szempontjából vonzó épületeket gyűjtötte össze, azt mondta: tavaly több mint 640 ezer vendége volt a Parlamentnek, és ha minden jól megy, és még nő is a látogatók száma, „éjszakás műszakot kell majd elrendelni”. Közlése szerint a növekedés a Magyarország és fővárosa iránti turisztikai érdeklődés bővülése mellett annak is köszönhető, hogy az elmúlt években „európai minőségű rendet” teremtettek a Kossuth téren és a Parlamentet belül.

(MTI)

Szerző

További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük