Connect with us

Banánköztársaság

Kurz a medencében – Orbán a medence szélén

szaraz-tonak-nedves-partjan...
Megosztás

Sebastian Kurznak eddig soha fel nem kínált politikai esélyt ad a jövőben Orbán nemtelen hadakozása az Európai Néppárttal, s még inkább, ha a magyar miniszterelnök belép a Salvini szervezte Európai Népek és Nemzetek Szövetségébe. Ezzel az osztrák lenne annak kizárólagos megtestesítője, hogyan kell megfékezni a nácikat, amire a jelek szerint a baloldal egyelőre képtelen. Ez az Európai Néppártban is megerősíti majd az ÖVP pozícióját, amire húsz éve, amikor a párt először fogott össze a Szabadságpárttal, nem volt példa.

Sok minden vethető Sebastian Kurz osztrák kancellár szemére,

ám az semmiképp, hogy – fiatal kora ellenére, 32 éves – ne lenne kiváló taktikai érzéke. Mesterien lavírozik abban a koalíciós kötelékben, amely pártját, a konzervatív Osztrák Néppártot (ÖVP) a szélsőjobboldali Szabadságpárthoz (FPÖ) fűzi. Bár erőteljes nyomást gyakorolnak rá az európai konzervatív testvérpártok, egyre inkább úgy igyekszik feltüntetni önmagát, mint olyat, aki egyedül képes megzabolázni a szélsőjobboldal radikalizmusát. És ebben van is számos valóságelem, amit az utóbbi napok fejleményei igazolnak.

A Szabadságpártnak mindig is jól ismert kapcsolatai voltak a legszélsőségesebb, korábban a nagynémet birodalmi eszmét melengető, mostanság pedig a migrációellenességet meglovagló ifjúsági szervezetekhez. Ám nemrég bebizonyosodott, hogy ezekhez jelentős pénztámogatás érkezett attól a személytől, aki az új-zélandi Christchurch-ben ötven embert gyilkolt meg egy mecsetnél, istentisztelet közben. Azt követően, hogy a Szabadságpárt és a terrorizmus között nyilvánosságra került ez a kapcsolat, Kurz azonnal lépett, s – konkrétan ki nem mondva –, de kilátásba helyezte még a koalíció felmondását is, ha az FPÖ nem szakít nyilvánosan a merénylő által támogatott szervezetekkel.

A koalíció felbomlását persze senki sem veszi komolyan, főként azért, mert az FPÖ a kormányon belül olyan jogosítványokkal rendelkezik, melyeknek feláldozása egyet jelentene az öngyilkossággal – övék a kancellár-helyettesi poszt, továbbá a belügyminisztérium, ami nem csak a belbiztonság ellenőrzését jelenti, de a titkosszolgálatokét is. Kurz tehát jó érzékkel talált rá arra az ügyre, mellyel kockázat nélkül zsarolható meg a szélsőjobb.

Ám van itt egy másik, épp most kibontakozó fejlemény is

Matteo Salvini az olasz Liga vezetője – egyben belügyminiszter – április 8-ra Milánóba hívta Európa szélsőséges pártjait, hogy ott létrehozzák az Európai Népek és Nemzetek Szövetségét. Bejelentette, hogy azon részt vesz Orbán Viktor mellett Marine le Pen, Geert Wilders és még számosan. De a jelek szerint az osztrák Szabadságpárt vezetője, Heinz-Christian Strache alkancellár távol marad. Ennek csak egyetlen oka lehet: mégpedig az, hogy Kurz megtiltotta neki, aminek ő nem mert ellentmondani.

Egyelőre persze nem látni, ha az Osztrák Néppárt valóban megválna a Szabadágpárttól, milyen koalíciós kombináció jöhetne szóba, s ami még lényegesebb: melyiknek lenne realitása, de a jelek szerint Kurz szélsőjobb-elleni manővereinek komoly ereje van, ami stabilizálhatja pozícióját az Európai Néppártban, így az unióban is. Ám Kurz taktikája nem csak belpolitikailag tűnik sikeresnek.

Ahogy a magyar miniszterelnök hitele eltűnt és nemzetközi mozgástere egyre szűkebbé vált,

úgy követte mindezt Kurz elhatárolódása magától Orbántól és a Fidesztől, nem csak a személyes kontaktusokban, de az uniós politikában is. Nem ő az első, aki sikerrel használja ki azokat az előnyöket, amelyek egy Orbánnal való összehasonlításból oly látványosan következnek. A korábbi szlovák kormányfő, Robert Fico ugyanezt a játékot űzte, s személyét annak ellenére sikerült elfogadható európai politikai szereplőnek eladnia, hogy pártja és annak politikája, gyakran lépésről-lépésre követte a Fidesz itthoni gyakorlatát. Igaz, neki sohasem volt kétharmada. De a semmit sem takargató népi mondás ez esetben is igaznak bizonyult, s Ficót – európai szinten – a felszínen tartotta, mármint, hogy: egy dolog a medencében illetlen dolgokat művelni, s megint más a medence szélén, mindenki szeme láttára tenni ugyanazt.

Hasonlóképpen Sebastian Kurznak is eddig soha fel nem kínált politikai esélyt ad a jövőben Orbán nemtelen hadakozása

az Európai Néppárttal, s még inkább, ha a magyar miniszterelnök belép a Salvini szervezte Európai Népek és Nemzetek Szövetségébe. Ezzel az osztrák politikus lenne annak kizárólagos megtestesítője, hogyan kell megfékezni a nácikat, amire a jelek szerint a baloldal egyelőre képtelen. Ez az Európai Néppártban is megerősíti majd az ÖVP pozícióját, amire húsz éve, amikor a párt először fogott össze a Szabadságpárttal, nem volt példa.

Kapcsolódó

Putyin olajexport-szerződésnek álcázva finanszírozza Olaszországban a Matteo Salvini vezette Északi Ligát?

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Kommunista győzelem Grazban - Ilyen is van: előremutató populizmus - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük