Connect with us

Kultúra

Kutyák az Élet Menetén

kutya
Megosztás

A Városi Kurír az elmúlt hétvégén beszámolt az Élet Menetéről. Kácsor Zsolt, a kiváló irodalmár, újságíró egy kutyamentés résztvevőjeként  különleges szempontból írt a történtekről. Szerzőnk csatlakozik ehhez a gondolathoz, ő a kutyák vonulásáról ír.

Sikeres „kutyamentés” a menetben

Múlt heti beszámolónkban kiemeltünk egy gondolatot: „a rendezvény mottója az lehetne: a zarándoklat, amit az életért tesznek.”

Kácsor Zsolt pedig a Népszava hétvégi Szép Szó mellékletében, Esterházyra utaló címet adva írásának („Így gondozd a migránsodat”), így ír:

„Ott voltam múlt vasárnap az Élet Menetén, és a rakparton sikeresen megmentettem egy kutyát. Mármint nem az életét. Az élete ugyanis csak őszerinte forgott veszélyben, láttam a szemében a rettegést, pedig nem volt vész, egy vaslépcsőn kellett volna fölmennie. De nem mert fölmenni.”

A történet szerencsés kimenetelét Kácsor Zsolt írásából lehet megismerni, a Városi Kurír szerzője pedig – ugyancsak az Élet Menetén részt vevő szemtanúként – további érdekességgel szolgál.

Lábak erdejében

Sok ezres tömegdemonstrációkon gyakran látni olyan felvonulókat, akik kisebb-nagyobb kutyájukkal mennek végig a menettel. Lehetett békésen baktató kutyust látni a Budapest Pride családias hangulatú, vidám menetein, de kőkemény politikai demonstrációkon is, mint például az április 8-a utáni budapesti tömegtüntetéseken.

Múlt héten pedig az Élet Menetén sikerült lefotózni lelkes felvonuló kutyusokat

A kutyabarát tüntető ilyenkor mindig örömmel üdvözli a négylábú harcostársat, de bizonyos aggodalom is megfogalmazódik, látva a kutyusok bizonytalankodását. Nem lehet nem észrevenni, ahogy megadóan ügetnek, milyen messziről látszik rajtuk, hogy nagyon zavarja őket, hogy hosszú ideje csak lábak tömegét látják, szóval ebben a helyzetben is békésen tűrik gazdijuk hóbortját, nem túl boldogok, és minden problémájuk ellenére is megtisztelve érzik magukat, hogy „emberüknek” még most is segíthetnek. Csak az a rengeteg láb ne lenne. Lábak erdeje itt, lábak ott, és ez már így megy fél órája, jaj, még meddig fog tartani?…

Reméljük, akadnak hozzáértő kutyapszichológusaink, akik egy-egy ilyen élmény után a nehezebben regenerálódó kutyusoknak megfelelő segítséget tudnak nyújtani, mert ne feledjük akár egyetértenek ezzel a tudósok akár nem a kutyáknak is van lelke, amit fontos karbantartani.

Kapcsolódó

https://varosikurir.hu/szokik-a-kedvenc/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük