Connect with us

Ez a nap

Bejelentette indulását Lázár fatornyosában, térfigyelő kamerát kapott a házához

Megosztás

Hódmezővásárhelyen – Lázár fő-bázisán – az előző városvezető halála után kellett időközi választást kiírni. Az országgyűlési választások előtt néhány hónappal össze is állt egy független jelölt mögött az ellenzék.



Lázár nem adja könnyen

Egy kiábrándult egykori fideszes szavazó lesz a fideszes jelölt kihívója a hódmezővásárhelyi – Lázár fatornyosa – időközi polgármester-választáson. A közgazdász és villamosmérnök végzettségű Márki-Zay Péter független jelöltként indul a választáson. Döntését hivatalosan tegnap jelentette be.

Márki-Zay elmondta, az még csak helyi szinten dőlt el, hogy az MSZP és a Jobbik nem indít ellene jelöltet, indulása feltételeiről több párt tagjaival is beszélt. Eredetileg úgy tervezte, akkor indul a választáson, ha a teljes ellenzéki oldal támogatja, de ettől végül eltekintett, mert olyan szintű támogatást érez az emberek részéről, hogy akkor is vállalja a megmérettetést, ha nem ő lesz az egyetlen kihívó a fideszes jelölttel szemben.

Márki-Zay  Facebook-oldalán írta, hogy „sokak szerint Magyarországon nincs diktatúra és megfélemlítés”, de miután bejelentette indulását, még aznap „új térfigyelő kamerát szereltek fel az utcánkban, így most már akármelyik irányból jön hozzám látogató, megfigyelik.” Márki-Zay hozzátette, a helyi sajtó nyilván azért nem ment el az indulását bejelentő sajtótájékoztatóra, mert épp a kamerák felszerelését dokumentálta.

(Forrás: HVG)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük