Connect with us

Kerítésen innen

Lázár tudja és mondja…. neki legyen mondva!

Erzsébet utalvány
Megosztás

Orbán Viktor tegnap bejelentette, hogy a gázzal és távfűtéssel fűtő emberek 12 ezer forintos jóváírást kapnak. Ma Lázár János a heti sajtótájékoztatóján, a Kormányinfón – amit eredetileg nem is akartak megtartani, aztán mégis megtartották – azt is megmondta, mikor jön a pénz.

Nem most… majd….csak jól kell ikszelni!

A gázzal fűtők és a távfűtéses háztartások számláján is jóváírnak 12 ezer forintot a második negyedévben 

– közölte a Miniszterelnökséget vezető Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy emellett megemelik a szociális tűzifa támogatását.

Megerősítette továbbá, hogy ismét

10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok, amit a gazdasági eredmények tesznek lehetővé. Az intézkedés összértéke mintegy 30 milliárd forint, az utalványokat pedig a következő hetekben kézbesíti a Magyar Posta

A pénz – tulajdonos randevú időpontjára hiába vártak a rászorulók, csak ködös ígéret van, időpont nincs!

A miniszter szerint az ezeket a lépéseket alábecsülő, támadó ellenzéki politikusok lenézik a nyugdíjasokat és a rossz körülmények között élőket.

(forrás: MTI)

Lázár és Kovács a Kormányinfón lábbal tiporta a sajtószabadságot – tehették, az újságírók nem voltak szolidárisak!

Az utalványbomba besült – a posta csak április közepén kézbesíti

Olcsón adjuk magunkat – szavazatvásárlás tojásért, sonkáért Lázár városában

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük