Connect with us

Banánköztársaság

Légyveszély

Megosztás

Én próbáltam „légymegértő” lenni, mert erre kértek. „Légymegértő” türelmemmel azonban alaposan visszaéltek, s azóta sem szűnnek meg legyeskedni körülöttem. Sőt!

Hiába kiáltottam még időben: vigyázat, légyveszély!

A legyeket, az apró, szemtelen, csípős kis legyecskéket, akik akkor még csak bosszantottak, nem vettük elég komolyan. Na, nem lettek nagyobbak azóta, inkább mintha zsugorodnának, ám egyre többen vannak, s egyre többet kellemetlenkednek. Belepik a várost és megülik, mint a szmog. Kitakarják az eget, a napot, a csillagokat, s már az álmainkra is ránehezednek, gondolatainkba is betelepszenek. Honfoglalnak.

Demagóg tirádák

És közben annyit hablatyolnak, düdörögnek – kificamítva a nyelvünket, keverve az igeidőket, szalmakazallá kuszálva, egymásra hányják múltunkat és jelenünket –, hogy még teljesebb legyen a káosz, mert nekik semmi sem drága. Legkevésbé az ember. A -ban, -ben náluk következetesen -ba, -be, ha szónokolnak, ha nem. Demagóg, követhetetlen tirádákba göngyölik hülyeségeiket. Már beszélni sem lehet velük, nemhogy vitatkozni, mert megsüketültek önnön zajosságuktól.

Nekik a sok is kevés

Látni sem látnak a saját orruknál tovább. Vaktában repülnek és zuhanóbombázóként, a legváratlanabb módon és pillanatban piszkítanak a fejemre. Baromian élvezik. Korábban nem volt arcuk, de mára annyira elbizakodtak, hogy felfedték, kik és mifélék. Felismerhetőek, akár maskarába, akár maskarások mögé bújnak, de civilben is. Tömörülhetnek nemzeti szimbólumaink alá, hiszen kizárólagosságot élveznek, de nekik a sok is kevés. Hangos légycsapásokkal talapzatokra röppennek, tribünökre, szószékekre, a képernyőre pályáznak, s privatizálni akarják a demokráciát a „légymegértő” nép nevében.

A „légymegértők” meg még mindig „légymegértő” módon elemzik amazok „légyostobaságait” és „légyeszméletlenségeit”. Ránk fröccsentett piszkaikat meg csak győzzük letakarítani magunkról. Mikor jön el végre a L é g y r i a d ó? Félek, ha ők fújják, az már késő!

„Az a baj a világon, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg teli vannak kételyekkel.” – Nos, okosok! Ideje „légymegértő” kételyeinket sutba dobni!

Ha másban nem, ebben LÉGY BIZTOS!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük