Connect with us

Ez a nap

Frissítve! Lejárt a munkaideje – a mozdonyvezető a vonatot az utasokkal a pusztában hagyta

Megosztás

A pórul járt utasoknak fél órát kellett várniuk, mire megjött a váltás, és a Füzesabony előtt leállított IC pedig folytatni tudta az útját.

Fél órás várakozás

Lejárt a munkaideje, így még azelőtt, hogy beért volna Füzesabonyba, a pusztában leállította a szerelvényt, kiszállt és elballagott a Dália IC mozdonyvezetője – írja a Bors, amely úgy tudja: a szerelvény utasainak fél órát kellett várnia a műszakváltásra, addig egy helyben dekkoltak.

A vonat reggel 9 helyett 10 óra 30 perc körül érkezett meg Füzes­abonyba

A lapnak az egyik utazó mesélt a történtekről, mely szerint arra ébredt, hogy a puszta közepén állnak. Ekkor feltűnt a kalauz, „és azt mondta sűrű elnézéskérés mellett, hogy sajnos itt most állni fogunk egy darabig, mert a mozdonyvezetőnek lejárt a munkaideje”.

A beszámoló szerint sokan voltak a vonaton, de látszólag mindenki türelmesen várta ki a nagyjából fél órát, mire megjött a váltás, a szerelvény pedig el tudott indulni. A vonat reggel 9 óra helyett így 10 óra 30 perc körül érkezett meg Füzes­abonyba, úgy, hogy műszaki hiba miatt eleve késve indult a Keleti pályaudvarról.

A MÁV nem nyilatkozott

A Bors kereste a MÁV-ot az esettel kapcsolatban, de a mozdonyvezetőt érintő problémára nem kaptak választ, csak arra, hogy műszaki problémák adódtak a vonalon.

MÁV: A mozdonyvezető nem hagyta ott a vonatot, amikor lejárt a munkaideje

A Magyar Államvasutak végül mégis reagált arra a szombati hírre, miszerint a Dalia IC mozdonyvezetőjének menet közben lejárt a munkaideje, ezért a szerelvény 1,5 órát vesztegelt a pályán, míg megérkezett a váltás, és folytathatta a szerelvény az útját.

A MÁV – amelynek közleményét változtatás nélkül a közérthetőség érdekében nem most, hanem pár bekezdéssel később közöljük – azt állítja, „a megjelent hírekkel ellentétben, a mozdonyvezetőnk nem hagyta magára a vonatot az utasokkal.”

Biztosította a vonat áramellátását

Mint írják, az viszont igaz, hogy lejárt a munkaideje, ezért nem vezethette tovább a vonatot. Viszont a szerelvényen maradt, és biztosította a vonat áramellátását.

Azt is cáfolja a MÁV, hogy a vonatot a semmi közepén hagyta volna, hiszen azt „a Nagyút” állomásig elvitte. Az esetről egy utas számolt be a Borsnak, ő állította, hogy a semmi közepén maradt a vonat.

Igazságot azért nehéz tenni, mert Nagyút település vasúti infrastruktúrája, azaz állomásépülete és környéke úgy néz ki, hogy arra akár a semmi közepe is kifejező lehet:

Utas: a semmi közepe. MÁV: nem a semmi közepe.

A mozdonyvezető munkaidejére visszatérve: azért járt le menet közben a MÁV szerint, mert a vonalon technikai problémák (vezetékszakadás) adódtak, ezért a vonat menetrendje eleve eltért a szokásostól.

A MÁV közleménye

A Dália IC mozdonyvezetőinek váltásával összefüggésben történteket a vasúttársaság munkatársainak bevonásával rekonstruáltuk. Kérjük, hogy az esettel kapcsolatosan megjelentetett cikkükben mielőbb közöljék az alábbi tájékoztatásunkat, mert a megjelent hírekkel ellentétben, a mozdonyvezetőnk nem hagyta magára a vonatot az utasokkal.

A Budapest–Hatvan–Miskolc–Nyíregyháza vasútvonalon pénteken reggel két műszaki probléma (felsővezeték szakadás és biztosító berendezési hiba) miatt nőtt a vonatok menetideje. A Dália IC is ezen a vonalon közlekedik. Az érintett járaton szolgálatot teljesítő mozdonyvezető szolgálati ideje ezért járt le menet közben. Mivel a foglalkoztatásra szigorú szabályok vonatkoznak, és mert a vasúttársaság számára a vasúti közlekedés, és ezáltal az utasok biztonságának garantálása a legfontosabb, a mozdonyvezető a leváltását kérte.

Elnézést kértek

A vonatot Nagyút állomásig továbbította (nem a „semmi közepén” állt meg), ahova egy másik járattal megérkezett az őt leváltó mozdonyvezető. A váltásig a mozdonyon maradt, és biztosította az energiaellátást. A vonat 22 perc várakozás után az új mozdonyvezetővel folytatta útját.

A kellemetlenség miatt utasai elnézését kéri a vasúttársaság.

(Forrás: HVG, 444.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük