Connect with us

Banánköztársaság

Kösz, LMP! Ezt elkúrtad! Nem kicsit. Nagyon!

Szél Bernadett LMP 
Megosztás

Tegnap az Orbán-rendszer az LMP-től ajándékba kapott kétharmaddal visszaélve, leszámolt a jogállam és a demokrácia látszatával is. Azt nem tudom, hogy az LMP sima hülyeségből, vagy szándékosan segített a Fidesznek, de az eredmény szempontjából ez nem is fontos.

Tegnap Orbán G. Viktor parancsára a vazallusai hetedszer is átírták a „gránitszilárdságú” alaptörvényt, belerúgva ezzel a bíróságok önállóságába. Így a hatalom számára fontos ügyekben már az általuk kinevezett közigazgatási bíróságok dönthetnek. Korlátozták a gyülekezési jogot, betiltották a hajléktalanok látható helyen való „életvitelét” és persze bekerült az alaptörvénybe a keresztény kultúra védelme is, meg némi migráncsozás.

A menekültek világnapját meg a menekülteket az állam helyett segítő civil szervezeteket fenyegető Stop Soros törvénnyel „ünnepelték”. A jogrendszer átalakításából fakadó veszélyekre most nem térek ki, ezt már sokan megírták, nálunk is.

Egyetlen dologra szeretnék emlékeztetni:

mindez nem lett volna lehetséges a kétharmados parlamenti többség nélkül, mint ahogy az előző ciklus végén nem is tudták ezeket a törvényeket keresztülvinni.

Nos, ha az LMP a választásokon hajlandó lett volna az érdemi ellenzéki együttműködésre és akár csak 3-4 budapesti körzetben visszalép az esélyesebb ellenzéki jelölt javára, Orbán G. Viktornak most nem lenne kétharmada. Az LMP még utólag sem látja be, hogy hibázott – ellenkezőleg, azok ellen a vezetői ellen indított fegyelmit, akik forszírozták az ellenzéki együttműködést. Hadházy Ákost, volt társelnöküket gyakorlatilag kiverték a pártból. Hadházynak ugyanis súlyos „bűnei” voltak, hiszen visszalépett saját körzetében, ráadásul a korrupciós ügyek folyamatos feltárásával gyakran okozott kellemetlenséget a hatalomnak…

A választási rendszer és a Fidesz által megszállt közmédia ismeretében, azt még az LMP vezetői is felfoghatták a szavazás előtt, hogy akár néhány körzet eredményén is múlhat a kétharmados többség.

Az nem mentség, hogy a Jobbik frakciója szintén megszavazta a keleti diktatúrákéra hajazó törvényeket. Most ugyanis nem az ő szavazatukon múlott a törvények elfogadása, ha pedig nincs a Fidesznek kétharmada, könnyen lehet, hogy nem vállalták volna a felelősséget a törvények keresztülviteléért, hiszen az előző ciklusban ezt nem tették meg.

Az viszont biztos, hogy a Fidesz előbb-utóbb kétharmad nélkül is talált volna valamilyen sunyi megoldást a jogállam maradékának fokozatos lebontására. Nem mindegy azonban, hogy ezt a törvényesség látszatával tudja-e megtenni.

Kapcsolódó:

Hadházy Ákos kilépett az LMP-ből

Szinte minden budapesti kerületet megnyerhetett volna az ellenzék, ha az LMP visszalép

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük