Connect with us

Ez a nap

LMP: újabb törvényre van szükség a devizahitel-károsultak érdekében

Schmuck Erzsébet
Megosztás

Schmuck Erzsébet az LMP frakcióvezető-helyettese pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: már az új parlamenti ciklusban, vagyis májusban vinné az Országgyűlés elé pártja azt a javaslatot, amely a többi közt a forintosítás újraszámolását írná elő, az ugyanis a kereskedelmi bankoknak kedvezett.

A jogszabály tartalmazná az elsétálás jogát is

Újra kell gondolni, hogy a hitelfelvevőkre milyen arányban terhelhető az árfolyamkockázat – tette hozzá, de szólt arról is: az új törvényben megtiltanák a faktorálást, vagyis az adósság továbbadását egy másik banknak.

A jogszabály tartalmazná még az elsétálás jogát, azaz megszűnne az adóssága annak, aki elveszíti a lakását, amelyre a hitelt felvette. Az LMP fellépne a végrehajtások ellen is. Az adóskamara felállítását ugyancsak szükségesnek tartja a párt az adósok hatékonyabb érdekképviselete érdekében.

Sok devizahitelest kilakoltatás fenyeget

A jogszabály egy 260 milliárd forintos „adósságalapot” is létrehozna – mutatott rá.

Schmuck Erzsébet kijelentette: több mint 100 ezer családnak továbbra is gondot okoz az egykor devizában felvett hitelének törlesztése, sokukat a kilakoltatás fenyegeti.

A politikus kérdést kapott azzal kapcsolatban, hogy párttársa, Sallai R. Benedek árulónak nevezte az egykori LMP-s Karácsony Gergelyt, aki jelenleg az MSZP-PM miniszterelnök-jelöltje. Schmuck Erzsébet közölte: párttársai különbözőképpen viselik a 2012-es pártszakadás okozta sebeket. Az LMP nehezen dolgozza fel, hogy sokan kiváltak akkor. Hozzátette: az a PM és Karácsony Gergely döntése, hogy összefogtak az MSZP-vel, és sok sikert kívánt nekik.

Hozzátette ugyanakkor: az LMP mind a 106 egyéni választókerületben önállóan indul, nem fog össze olyan politikai erőkkel, akiknek szerepük volt az elmúlt 27 év gazdaság- és társadalompolitikájának alakításában.

Az Eliossal kapcsolatos OLAF-jelentést firtató kérdésre kijelentette: az uniós források nagy részét ellopják, az a Fideszhez közelállók zsebébe vándorol. Az ügyet szerinte az ügyészségnek kellene vizsgálnia, az azonban az LMP szerint nem független, a kormány pedig nem hajlandó szigorú ellenőrzés alá vonni az uniós források felhasználását, „hogy el lehessen sumákolni a lopásokat”.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük