Connect with us

Ez a nap

A magyar kormány az oroszokat szolgálja a NATO-ban

A magyar kormány az oroszokat szolgálja a NATO-ban - Ukrajna blokkolva
Megosztás

A NATO tagállamok kérik Magyarországot, hogy ne akadályozza Ukrajna közeledését. Az oroszoknak kedvez, ha a katonai szövetségben széthúzás van.

Sokan nem örülnek annak, hogy Magyarország a NATO működését is akadályozza az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos fenntartásai miatt.

A magyar diplomácia eddig elsősorban uniós fórumokon hangoztatta, hogy időszerű lenne felülvizsgálni az ukránok társulási megállapodását, mert a kijevi kormány súlyosan és tartósan megsérti a szerződés kisebbségi jogokat garantáló rendelkezéseit. Ezen a héten azonban már a nyugati katonai szövetségben is téma a magyar–ukrán konfliktus, Magyarország ugyanis korábban jelezte, hogy „nem aktuális” számára a külügyminiszteri szintű NATO–Ukrajna-tanácsülés, amelyet december 6-án tartottak volna a NATO külügyi tanácsülésének margóján.

Nem hivatalos információk szerint 11 tagállam, közöttük Németország hivatalos levélben jelezte, nem ért egyet a döntéssel. Szóvá tették, hogy nem kellene ezt a konfliktust a NATO-n belülre hozni, ráadásul kiderült, hogy magát a problémát sem értik igazán, legalábbis nem tartják olyan fajsúlyúnak, hogy emiatt egy ilyen stratégiai témában ne tudjunk a katonai szövetséggel előrehaladni.

Az ukránokkal ápolt magas szintű kapcsolatnak ugyanis üzenetértéke van az oroszok felé, másképp fogalmazva: az oroszok sikerként könyvelhetik el, ha a katonai szövetségben széthúzás van. Az ilyen üléseken ráadásul mindig megfogalmazzák (tehát explicite is), hogy a NATO tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását, amit súlyosan megsértettek. Ez a kiállás ezúttal elmarad. Most azért folyik a lobbizás, hogy februárban, a védelmi miniszterek ülésén legyen NATO–Ukrajna bizottsági ülés, de Magyarország álláspontja egyelőre nem változik.

Pénteken lesz az EU–Ukrajna vegyes bizottsági ülés, ahol Magyarország vélhetően fel fogja vetni, hogy sújtsák szankciókkal az ukránokat. Azt azonban a magyar diplomácia is tudja, hogy minden ilyen intézkedéshez a tagállamok minősített többségének támogatása kell: Magyarország ezt nem tudja elérni.

Szíjjártó: blokkolni fogunk minden NATO–Ukrajna miniszteri ülést

A magyar külügyminiszter Brüsszelben, még a NATO külügyi tanácsülése előtt világossá tette, hogy a kormány nem enged semmiféle nemzetközi nyomásnak. „Amíg az ukránok nem adják vissza a magyar kisebbség oktatáshoz fűződő jogait Ukrajnában, addig blokkolni fogunk minden NATO–Ukrajna miniszteri formátumú ülést. Mindet” – jelentette ki Szíjjártó Péter.

Szijjártó: Ukrajna megsértette a NATO-val szembeni kötelezettségeit

Ukrajna azáltal, hogy a kisebbségi jogokat súlyosan sérti, elfogadta az új oktatási törvényét, vállalt uniós kötelezettségei mellett NATO-kötelezettségeinek sem tesz eleget – jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozásának szünetében.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: Ukrajna éves nemzeti programjában vállalta a kisebbségi jogok tiszteletben tartását és fejlesztését, amellyel teljes mértékben ellentétes az új oktatási törvény elfogadása.

Magyarország semmiféle geopolitikai játszma oltárán nem hajlandó feláldozni a kárpátaljai magyarok érdekeit, ezért nem fogadja el, hogy az Ukrajna által okozott helyzetet a NATO elfogadja. Ha Ukrajnának fontos, hogy helyreálljon együttműködése a NATO-val, akkor vissza kell vonnia az oktatási törvényt – hangsúlyozta alá a külgazdasági és külügyminiszter.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük