Connect with us

Banánköztársaság

Még mielőtt lelőné a húsvéti nyuszit – Már az OLAF előtt Semjén Zsolt svédországi orvvadászata

Semjén
Megosztás

Már csak az nem vizsgálja Svédországban Semjén Zsolt szégyenletes vadászatának körülményeit, aki megbízik a bűnüldöző szervekben és ott még hála istennek a többség ilyen.

Semjén és a migránssimogató jó barátok

A svéd média súlyának megfelelően – hiszen mégiscsak egy Európai Uniós ország miniszterelnök helyetteséről, és nem egy egyszerű vadorzóról van szó – foglalkozik a Semjén-vadászattal.

A legnagyobb svéd portálok már mindent kiderítettek a házi szarvas lemészárlásának mocskos ügyéről, megszólalt az állat tulajdonosa, mosakodott a helikoptereztető cég vezetője, az utazás-szervező családi cégről is sokat tudni.

Persze, ha már a cégnél tartunk arról azért érdemes beszámolni, amit a Városi Kurír a a napokban derített ki a vállalkozás teljesen nyilvános svédországi cégnyilvántartása alapján:

Jankovicsék 2017-as tervei között szerepel:

„A cég a következő évtől a svéd bevándorlási hivatallal kötött megállapodás alapján helyeket biztosít bevándorlók elhelyezésére.”

Lehet, hogy a magyar kormány második számú embere olyan párnákra hajtotta fáradt buksiját, amin a tervek szerint hamarosan migráncsok henteregnek? Mi ehhez a skandalumhoz képest egy kis orvvadászat?

Egy olvasó, Krister Eriksson kommentje

A Svéd Szociáldemokrata Párt lapjának Fb oldalán jelent meg az alábbi komment:

„A rénszarvasokkal kapcsolatban újra a számi Niklas-ra gondoltam, akinek nemrégiben ellopták a rénszarvasát egy „luxus mészárlás” miatt. Ez egy kétes rénszarvasvadászat volt, melynek során egy magyar politikus, a kormányfő-helyettes Svédországba utazott, hogy helikopterrel vadásszon.

Én úgy gondolom, hogy az eléggé gyanús, ha egy üzletember, Farkas úr, EU pénzeket kapott a magyar kormánytól és aztán egy luxusvadászat minden költségét kifizeti Semjénnek Zsoltnak. Ennél sokkal kisebb dolgok is felháborítják az embert. Azt hallottam, hogy az ilyesmit jelenteni lehet az „OLAF”-nak egy kérelemmel, hogy vizsgálják meg ezt az ügyet, így én egy nappal ezelőtt be is adtam a  kérelmemet.”

Most már tehát nem csak mint tolvaj orvvadász után – aki más „udvarán lövöldöz” – nyomoznak Semjén Zsolt után a svédek, de jó eséllyel beindul az OLAF is.

Kapcsolódó

Semjént meghosszabbították Svédországig – kiderítettük a vadászkaland pontos helyszínét!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük