Connect with us

Gyorshír

„Megdönteni” Demeter Mártát

Megosztás

Az LMP és a kormány viszonya eddig sem volt egyértelmű, különösen azok után, hogy sokak szerint a pártnak komoly szerep jutott a harmadik 2/3 elnyerésében. Azóta persze sok minden változott az LMP-ben, például új társelnökök vezetik, közülük a karizmatikusabb egyéniség – akárki akármit is mond – Demter Márta. Éppen Demeter kapcsán került ki a legújabb különös párt-közlemény, amit szombat reggel nem találtunk a párt honlapján, így máshonnan kellett átvennünk.

LMP
Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse

Melléfogás, vagy tudatos fake news?

Mint ismeretes, hiszen nagy volt az ügy körül a habverés, az elmúlt év vége felé egy névazonosság okán az LMP későbbi társelnöke írásbeli kérdésben faggatta Orbán Viktort lánya – később kiderült, tévesen – repüléséről egy honvédségi géppel. Akkor nagy volt a csörömpölés, tipikusan megint a láng rovására ment a füst.

A kormánypárt azóta sem engedi el a témát,

rángatja, mint floki a lábtörlőt. Úgy tűnik eredménnyel, elérték ugyanis, – mibe van ez nekik(?) – hogy Demetert ismét átvilágítsák, méghozzá nemzetbiztonságilag, amin állítólag el is bukott. Legalábbis erre utal a párt különös hangnemben fogalmazott csütörtöki közleménye:

Újabb elemmel bővült az ellenzéki képviselőkkel szembeni támadások sora. Kövér László útján tudatták Demeter Mártával, hogy veszélyt jelent a NER-re, és nem tűrik, hogy belelásson az embereket megkárosító játékaikba. Mindenféle ürügybe belekapaszkodva próbálják azt megakadályozni, hogy az ellenzék a zavaros és törvénytelen kormányzati ügyekről tájékoztathassa a magyar embereket.

Nem fogadjuk el a nyilvánvalóan politikai megrendelésre készült, alaptalan megállapításokat Demeter Márta munkáját illetően, ezért az ügyben a szükséges jogi lépéseket megtesszük. Minden leszámolási kísérlet dacára folytatjuk a munkát és nem hagyunk fel a Fidesz leleplezésével és a NER felszámolásával”

A folytatásban Demeter válaszol, vagy magyarázkodik?

Szerző

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük