Connect with us

Sport

Megjöttek a Fehérvári Titánok

Megosztás

A Fehérvári Titánok csapata simán, 5-1-re nyert sereghajtó vendége, az osztrák Vienna Capitals ellen a jégkorong Erste Liga alapszakaszának egyetlen hétfői mérkőzésén.

A bécsiek kapujában bemutatkozott Dusan Sidor, a hazaiaknál pedig az Erste Ligában debütált Szabó Dániel és Erdély Botond, és visszatért sérülése után Kelin Aisnworth. Ahogy a meccsei nagy részét, ezt is lendületesen kezdte a Vienna Capitals, és az 5. perc elején Felix Maxa révén megszerezte a vezetést. A folytatásban a kiállításokról szólt a harmad, összesen kilenc büntetést ítéltek a játékvezetők, és egy négy a három elleni helyzetből egyenlített a Fehérvár az utolsó percben Schoenmakers találatával.

A második harmad feléig tartották magukat a bécsiek, akkor egy újabb kiállítást Hamvai Szilárd használt ki. A hazaiak kivédekeztek két emberhátrányt, majd a játékrész végén két góllal eldöntötték a meccset. Előbb Ainsworth volt eredményes, majd Mazzag is betalált.

Az utolsó harmadban is sok volt a kiállítás, gól viszont csak egy, azt Vehmanen szerezte, így a Fehérvár a szezonban harmadszor is legyőzte a Vienna Capitalst.

Kóger István, Fehérvár: „Fontos alsóházi rangadót sikerült nyernünk meg. Az előző évhez képest idén a kötelezőket tudjuk hozni, de kevesebb meglepetést érünk el. Sok van még a szezonból hátra.”

Christian Dolezal, Vienna Capitals: „Nem kezdtük rosszul a meccset, de túl sok kiállítást szedtünk össze, ami elvette a ritmust, szétesett a csapategység. Öt az öt ellen nem voltunk rosszak, de a sok emberhátrányban elfáradtunk.”

Erste Liga:

Fehérvári Titánok-EV Vienna Capitals (osztrák) 5-1 (1-1, 3-0, 1-0)
Gól: Derek Schnoemakers (20., emberelőnyben), Hamvai Szilárd (29., emberelőnyben), Kelin Ainsworth (39.), Mazzag Dániel (40.), Iiro Vehmanen (48.), ill. Felix Maxa (5.)

A tabella:
1. DVTK Jegesmedvék            18 15   1   1   1  76- 30  48 pont
2. MAC Budapest                19 13   –   –   6  80- 48  39
3. SC Csíkszereda              21 11   1   1   8  76- 67  36
4. Ferencvárosi Torna Club     20 10   2   –   8  72- 62  34
5. Dunaújvárosi Acélbikák      19 11   –   –   8  60- 51  33
6. UTE                         20  9   2   –   9  56- 56  31
7. ASC Corona Brasov           21  7   1   4   9  57- 60  27
8. Fehérvári Titánok           20  5   1   2  12  53- 79  19
9. EV Vienna Capitals          22  –   1   1  20  33-110   3

(MJSZ)

Szerző

1 Comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük