Connect with us

Kultúra

Megkezdődött a 71. cannes-i filmfesztivál

Megosztás

Aszgar Farhadi iráni rendező Nyílt titok című filmjének díszbemutatójával kedd este hivatalosan kezdetét vette a 71. cannes-i filmfesztivál.

A szemlét Martin Scorsese Oscar-díjas amerikai filmrendező és Cate Blanchett Oscar-díjas ausztrál színésznő, a zsűri elnöke együtt nyitotta meg.

A hivatalos programban húsz másik alkotás mellett az Arany Pálmáért versenyző nyitófilm főszerepeit Penélope Cruz és Javier Bardem alakítják.

Az iráni rendező, aki kétszer vehetett át a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat: 2012-ben a Nader és Simin – Egy elválás története című alkotásáért, tavaly pedig Az ügyfél című drámáért, Spanyolországban forgatta legújabb pszichológiai thrillerét, amely a családi és erkölcsi problémák miatt válsághelyzetbe került szereplők életén keresztül vizsgálja a társadalmi és emberi kapcsolatokat.

Penélope Cruz szerint ez volt élete eddigi legnehezebb szerepe

A Nyílt titok főhőse egy Argentínában élő spanyol nő, Laura (Penélope Cruz), aki – férje nélkül – két gyerekével a húga esküvőjére tér haza spanyolországi szülőfalujába, ahol találkozik gyerekkori barátjával és egykori szerelmével, Pacóval (Javier Bardem), és szembesül közös múltjukkal.

Az iráni rendező A múlt című Párizsban játszódó filmje után második alkalommal forgatott külföldön, idegen nyelven.

„Külföldön dolgozni kihívást jelent, ugyanakkor előnye is van, mert fontos kilépnie az embernek komfortzónájából” – mondta Aszgar Farhadi a francia sajtónak. Hozzátette, hogy nem akart „turistafilmet” készíteni Spanyolországról, megpróbálta elkerülni a kliséket. Főszereplőnek a kezdetektől Penélope Cruzra és Javier Bardemra gondolt, akik az életben is egy párt alkotnak, és kilencedik alkalommal játszanak együtt.

Cate Blanchett – MTI Fotó

A fesztiválon kampányt is indítanak a szexuális zaklatások ellen

A megnyitón a közönség nagy tapssal fogadta a szexuális zaklatások elleni küzdelem egyik élharcosának számító zsűrielnököt, Cate Blanchettet, aki a testület nyolc – többségében női tagjával – Ava DuVernay amerikai filmrendezővel és Kristen Stewart színésznővel, további két filmsztárral, a francia Léa Seydoux-val és a kínai Csang Csennel, valamint a burundi énekes-dalszerző Khadja Ninnal, a francia rendező-producer Robert Guédiguiannal, a Szárnyas fejvadász 2049 kanadai rendezőjével, Denis Villeneuve-vel és Andrej Zvjagincev orosz rendezővel vonult fel a Fesztiválpalota vörös szőnyegén.

„A showbiznisz nem különbözik a világ más területeitől az ilyen problémák esetében” – utalt a zsűrielnök a megnyitót megelőző sajtótájékoztatóján a Harvey Weinstein hollywoodi producer szexuális visszaélései miatt hét hónappal ezelőtt a filmszakmában kitört botrányra, amely miatt a nők helyzetéről szóló filmek kiemelt szerepet kapnak az idei válogatásban. Cate Blanchett alapvető mentalitásbeli változást remél a jövőben. Az ausztrál sztár azt is reméli, hogy a jövőben több női rendező filmje is meghívást kap majd a versenyprogramba. Az Arany Pálmáért idén 21 alkotás versenyezhet, de csak három rendezője nő.

A fesztiválon kampányt is indítanak a szexuális zaklatások ellen, röplapokon hívják fel a résztvevők figyelmét arra, hogy viselkedjenek megfelelően és egy ingyenesen hívható segélyvonalat is létrehoznak az esetleges áldozatok és szemtanúk számára, hogy jelenthessék az eseteket. Marlene Schiappa, a nők és a férfiak egyenjogúságáért felelős francia államtitkár emlékeztetett arra, hogy Harvey Weinstein többek között állítólag Cannes-ban is megerőszakolt és zaklatott nőket.

A nők helyzetével foglalkozik a magyar versenyfilm is

Szilágyi Zsófia első játékfilmjét szerdán mutatnak be a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos szekcióban. Az Egy nap című alkotás a fesztivál valamennyi szekciójában bemutatásra kerülő legjobb első filmet illető Arany Kamera díjért is versenyez, amelynek díjkiosztója május 19-én lesz a zárógálán.

A hivatalos megnyitó mintegy háromezres közönsége rövid részleteket is láthatott az idei válogatás filmjeiből. A nézők között foglalt helyett többek között Julianne Moore, Chiara Mastroianni, Isabelle Adjani, Cécile de France és Virginie Ledoyen.

A megszokott ritmus szerint naponta két játékfilmet mutatnak be a hivatalos versenyprogramban. Szerdán az egyiptomi-osztrák Abu Bakr Shawky első filmjét, egy leprásról szóló egyiptomi történetet, és az orosz versenyfilmet, Kirill Szerebrennyikovnak a brezsnyevi időszak Szovjetuniójának rockmozgalmáról szóló Nyár című filmjét. A sikkasztás vádjával moszkvai otthonában házi őrizetben lévő rendező nem lesz jelen a cannes-i bemutatón.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Tizedszer lesz női elnöke a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük