Connect with us

Sport

Megkezdődött a téli olimpia

Megosztás

Megkezdődött a XXIII. téli olimpia pénteken a dél-koreai Pjongcsangban: a február 25-ig tartó játékokat hivatalosan Mun Dzse In dél-koreai államfő nyitotta meg.

A rendező ország történetét bemutató zenés, táncos műsor után került sor a résztvevő országok csapatainak bevonulására 35 ezer néző előtt. A stadionba – a dél-koreai ábécé alapján – 89.-ként érkező magyar küldöttség nemzeti zászlaját a gyorskorcsolyázó Nagy Konrád vitte.

A 92 nemzet közül a hagyományoknak megfelelően az első helyen ezúttal is Görögország sportolói vonultak fel, a sort pedig a házigazda Dél-Korea, valamint Észak-Korea közös bevonulása zárta. Sportolóik a Koreai-félszigetet ábrázoló, egységet kifejező zászló alatt érkeztek, a lobogót két sportoló – egy észak- és egy dél-koreai résztvevő – közösen vitte.

Érdekes színfolt volt Tonga zászlóvivője, az ezúttal sífutásban induló Pita Taufatofua, aki a fagypont alatti hőmérséklet ellenére félmeztelenül menetelt. A 34 éves sportoló a 2016-os riói olimpián is zászlóvivő volt, Brazíliában tekvondóban versenyzett.

Embed from Getty Images

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének köszöntő beszédét követően Mun Dzse In dél-koreai államfő nyitotta meg hivatalosan a játékokat.

Embed from Getty Images

Az olimpiai zászló érkezése és az olimpiai eskü elhangzása után a stadionban az olimpiai lángot a koreai közös női jégkorongcsapat két tagja vitte fel a fáklyához, ahol Kim Ju Na, Dél-Korea első műkorcsolyázó olimpiai bajnoka lobbantotta fel a lángot.

Embed from Getty Images

Pjongcsangban rekordot jelentő 92 ország 2925 versenyzője – köztük 19 magyar – indul. Az országban tapasztalt doppinghelyzet miatt Oroszországból 168 versenyző vehet részt, „Olimpiai Sportoló Oroszországból” (OAR) megnevezéssel a játékokon.

Az ötkarikás eseményen 15 sportág 102 versenyszámában avatnak győztest.

A látványos megnyitót részben beárnyékolta, hogy a stadionban nem működött a wifi, s ez alaposan megnehezítette az újságírók és fotósok munkáját. A szervezők tájékoztatása szerint a teljes network-hálózat összeomlott, ami a játékok minden helyszínét érintette.

Embed from Getty Images

Embed from Getty Images

Embed from Getty Images
(MTI)

Kapcsolódó

Béke a téli olimpián

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük