Connect with us

Kultúra

Mészáros Márta életművét díjazták a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon

Mészáros Márta életművét díjazták a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon
Megosztás

Mészáros Márta filmrendező életműdíjat vett át hétfő este Kolozsváron a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), mielőtt levetítették az Aurora Borealis – Északi fény című filmjét. 

Hazatért…

Az ünnepélyes díjátadáson a rendező elmondta, úgy érzi, mintha hazatérne Romániába, hiszen a bukaresti Alexandru Sahia Filmstúdióban kezdte a dokumentumfilmes pályafutását.

Moszkvai tanulmányai idején ismerkedett meg egy romániai magyar fiúval, akiért Bukarestbe költözött. Hozzátette: a fia is a román fővárosban született, ezért most is szívesen jött vissza, hogy bemutassa a legutóbbi filmjét – idézte az Agerpres hírügynökség.

Mészáros, az élő legenda

Tudor Giurgiu, a TIFF elnöke a filmművészet élő legendájaként mutatta be Mészáros Mártát. Felidézte: még diákkorában látta Mészáros Márta első filmjeit a Bukaresti Film- és Színművészeti Akadémián, ahol sokat tanult a magyar filmművészeti iskoláról.

Az Aurora Borealis – Északi fény Mészáros Márta 26. alkotása

Két idősíkon futó, fordulatokban gazdag családtörténet, amely anya és lánya kapcsolatának mélységeit boncolgatja. A Bécsben élő sikeres ügyvéd, Olga (Tóth Ildikó) idős anyja, Mária (Törőcsik Mari) váratlanul kómába esik. Amíg Mária élet és halál közt lebeg, Olga egy mélyen elhallgatott titokra bukkan. Az egyre szenvedélyesebb kutatás az ’50-es évek háború utáni Európájába vezeti vissza, ahol útja végén ő maga áll: egy olyan ember, akit korábban nem ismert.

A film szokatlan helyzetekben, női érzékenységgel beszél az identitásválságból adódó drámai helyzetekről, a széttöredezett Európa háborúi okozta, soha nem gyógyuló sebekről, az elmúlásról, valamint a hazugságok és elhallgatások leleplezésének felszabadító erejéről.

(forrás: mti)

Közzétették a Magyar Filmdíj jelöltjeit

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük