Connect with us

Kurír Kacsa

Migráncs ugató

Migráncs ugató
Megosztás

A Hír- Kacsa anyagai között találtuk. Manapság az emberek szinte kizárólag virtuális forrásokból – televízióból, internetről – nyerik azokat az információkat, -a migráns kérdésben is-  amelyek alapján megpróbálnak eligazodni a világban. Régen ez könnyebben ment:

Hiszem, ha látom

Az egyetlen tévé és az egyetlen eszméhez igazodó újságok híreinek valóságát önmagában igazolta a tény, hogy megjelentek. Most viszont ugyanarról az eseményről egymással szögesen ellentétes tudósítások között kapkodhatja a fejét az összezavarodott állampolgár. „Hiszem, ha látom” – de melyiket? Nem változott viszont, a saját tapasztalat hitelessége: Amit a saját szememmel látok, abban nincs okom kételkedni.

A kormány migránsokkal riogató politikája ugyan sokakban megfogant, de a 2018-as elsöprő választási győzelemhez ennél többre van szükség. A milliószámra ideözönlő migráns által előidézett nemzethalál rémképe sokkal hatékonyabban elhitethető azokkal, akik már láttak eleven muszlimot, mint azok számára, akiknek Ali baba és a negyven rabló meséje a legközvetlenebb személyes élménye. Ezt felismerve döntött úgy a Fidesz kampánystábja, hogy országjáró élőképes előadássorozat keretében mutatja be a lakosságnak, mire számíthat, ha megindul a migránsok áradata.

A projekt alkotóközössége

Művészeti vezető: Eperjes Károly

Szövegkönyv: Habony Árpád

Jelmez és színpadkép: Toroczkay Titusz

Rendező: Kerényi Imre (ötszörös Kerényi-díjas rendező és filantróp)

Szakmai tanácsadó: Rogán Antal

Szereplők:

Habib Idvan Fussel főgonosz: Eperjes Károly

Imperi Ali Stalesz algonosz: Sehonnay Balázs

Sólymosi Eszter fiatal áldozat: Lidércz Anna

Özvegy Zilahy Sarolta idős áldozat: Karnyóné Szegedi Móni 

Jelenetek:

  1. Habib megerőszakolja Sólymosit, Imperi kéjesen kacag
  2. Imperi letépi özvegy Zilahy nyakláncát, Habib lefogja az áldozatot
  3. Habib kitépi Sólymosi fülbevalóját, Imperi gúnyos táncot lejt
  4. Imperi megerőszakolja özvegy Zilahyt, Habib török sípon kíséri

Az előadások után kötetlen beszélgetés, éjjeli őrjárat megszervezése, „Sorosölő szent Viktor” talizmánok (Fekete György munkája, 750 ezer Ft/db) és LED-zseblámpák kiosztása (beszállító: Tiborcz és Csókosai  LTD 1,5 millió Ft/db), előrajzolt konyhai falikép közös hímzése „Üsd a migránst, ahol éred, ezzel is a nődet véded” felirattal.

Az alacsony költségvetésű projekt (3,5 milliárd forint) résztvevői a feladat hazafias jellegére tekintettel jelképes összegért (az MNB elnök alapfizetésének 110 százaléka plusz költségtérítés) vállalták a közreműködést.

(Kép:Pápai Gábor)

Még a Hír-Kacsától:Álhír – szemle Kacsamódra

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük