Connect with us

Kerítésen innen

Mit ad az agymosáson kívül a Fidesz vehemens nyugdíjasainak?

fidesz-uzletag
Megosztás

Az egész országban a pártok nagy intenzitással gyűjtik a támogató ajánlásokat az EP választáson történő induláshoz. Tegnap Debrecenben magam is az utcán töltöttem az egész napot, sok száz emberrel találkoztunk, beszélgettünk.

Természetesen nemcsak szimpatizánsokkal találkoztunk

Látszott, hogy Debrecenben több mint 20 éve a Fidesz az úr, sokan elfordították a fejüket mikor megláttak bennünket. Meglepő? módon az idős, úgy 70 év felettiek között találkoztunk viszonylag sok ellenséges megnyilvánulással, aminek igen alpári módon hangot is adtak. Úgy tűnik, hogy a Fidesz agymosása sikeres volt, látszott, hogy ezeknek a jóembereknek bármit mondhatunk, akkor is népünk nagy vezére szavait isszák. Nincs olyan isten, amely az Orbánba vetett hitükből ki tudná őket rángatni.

Ugyancsak megdöbbentő volt,

hogy milyen sokan migránsoztak, fejezték ki félelmüket a menekültekkel szemben. Amit mi mondtunk, nem ingatta meg őket, imamalomként mondták a magukét. Életükben nem láttak még menekültet, a debreceni egykori tábort ma már a készenléti rendőrök vették a birtokukba, a környéken évek óta nem látni illegális migráns. Migránshordát pedig még fotókon sem láthat senki, hisz’ mindez a Fidesz újabb agyréme. Miközben jóval több, mint félmillió magyar a „hanyatló” nyugaton keresi a boldogulását, Orbán a nemzethalál rémével mételyezi az embereket, rabul ejti az agyukat. Szinte nincs magyar család, amelyből ne külföldön dolgozna valaki. Nagy részük nem is kívánkozik haza, hisz’ ma Magyarországon a fortélyos félelem az úr, a tudásnak, az emberi értelemnek nincs értéke. Orbán hátsójáért epedő, szerény képességű Fidesz-had rabolja le az országot. De azok, akik a királyi tévéből tájékozódnak, akik megszokták, hogy meg mondják nekik merre van az előre, azok kitartanak a bölcs vezető mellett, szakrális, tévedhetetlen vezetőnek állítják be Orbánt.

A nemzeti agymosásért felelős miniszteri biztos tájékoztatója – Kurír Kacsa (ál)hírügynökség

Vajon mit adhat az agymosáson kívül a Fidesz ezeknek az idős /majdnem azt írtam, tisztességben megőszült/ embereknek,

hogy így ki tudnak vetkőzni magukból. Látszik rajtuk, talán még ölni is képesek lennének, ha a kedves vezető ezt óhajtaná. Megdöbbentő, hogy milyen hatása van a Fidesz által a mi pénzünkön folytatott több éves agymosásnak, mire képes a vakhit. Mit lehet annak az embernek mondani, aki halállal fenyeget bennünket, vagy megkérdőjelezi a magyarságunkat.

Hogyan süllyedt ez az ország ilyen mélyre, hány nemzedék kell, hogy a méreg a lelkekből, szívekből kigyógyuljon? Hova vezet ez az út, van-e esély arra, hogy békés úton le lehet ezt a galád rezsimet váltani? Félek, hogy jön egy banánhéj, valami bagatell dolog, és a lángba borul az ország. Minél később távozik Orbán a hatalomból, annál nagyobb lehet az esélye annak, hogy nem lesz békés a változás.

Agymosás – uniós pénzből

Ez nem lehet egyikünknek sem az érdeke,

de tartok attól,a Fidesznek már annyi a veszíteni valója, akkor vagyont harácsoltak össze,annyi bűnt követtek el az ország ellen, hogy alkotmányos eszközökkel nem adja át az ország vezetését. Remélem nem lesz igazam.

Orbánfalva, ahol a 30.000 forintból élők 99 százalékban Fidesz-szavazók

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük