Connect with us

Sport

Mo Salah és Bobby Firmino is dupla-duplázott

Megosztás

A Liverpool remek játékkal 5-2-re legyőzte a vendég AS Romát a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének keddi első mérkőzésén, így közel került a továbbjutáshoz.

Embed from Getty Images

A mérkőzés első húsz perce kiegyenlített játékot hozott, egy hazai helyzettel és egy – Kolarov lövését követő – római kapufával. A játék képe a játékrész közepén szinte egy varázsütésre megváltozott, a hazaiak ugyanis nagyobb sebességre kapcsoltak, amivel nem tudott mit kezdeni az olasz együttes.

A nagy angol fölény több kihagyott ziccer után a 36. percben érett góllá, amikor az előző idényben még a Farkasoknál játszó Mohamed Salah gyönyörű gólt lőtt. Az előnye ellenére sem állt vissza a házigazda, s még a szünet előtt Salah újabb látványos gólt szerzett, egy kiugratást követően átemelve a kapust (2-0).

Embed from Getty Images

A római „rémálom” a fordulás után folytatódott, a Liverpool ugyanis sorra alakította ki helyzeteit, s a 69. percig még háromszor betalált. Ötgólos különbségnél úgy tűnt, nem csupán a meccs, a párharc is eldőlt, ám a hazai csapat a hajrára nagyon kiengedett, a Roma pedig kétszer is betalált, így „csak” háromgólos hátrányból várja a jövő heti, hazai visszavágót.

Embed from Getty Images

A liverpooli csatártrió szenzációs formában szerepel a BL-ben, Salah ugyanis 10, Firmino 9, míg Mané 8 gólnál jár már a mostani kiírásban. Az egyiptomi és a brazil ráadásul ezúttal két-két góllal és gólpasszal zárt.

Az angol csapat ugyanakkor nem mehet biztosra, mivel az olasz együttes a negyeddöntőben 1-4-es első mérkőzés után 3-0-s hazai sikerrel búcsúztatta az FC Barcelonát.

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés:

FC Liverpool-AS Roma 5-2 (2-0)
Liverpool, Anfield Road, 51 236 néző. Vezette: Felix Brych (német)
Gól: Salah (36., 45+1.), Mané (56.), Firmino (61., 69.), illetve Dzeko (81.), Perotti (85. – tizenegyes)
Liverpool: Karius – Alexander-Arnold, Lovren, van Dijk, Robertson – Oxlade-Chamberlain (Wijnaldum, 18.), J. Henderson, Milner – M. Salah (Ings, 75.), Roberto Firmino (Klavan, 90+3.), S. Mané.
Roma: Alisson – Fazio, Manolas, Juan Jesus (Perotti, 67.) – Florenzi, de Rossi (Gonalons, 67.), Strootman, Kolarov – Cengiz Ünder (Schick, 46.), Nainggolan – Dzeko.

A visszavágót jövő szerdán játsszák Rómában.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük