Connect with us

Banánköztársaság

Moldova György: Orbánék leszarják a nyugdíjasokat

Moldova György
Megosztás

Kegyelemkenyér címmel, három részes riportkötetet írt a magyar nyugdíjasokról  Moldova György. A 83 éves fáradhatatlan író az ATV Egyenes beszéd műsorának volt a vendége. 

A nyugdíjas kérdés a politikai pártok homokozója lett

A beszélgetés elején elhangzott, hogy miközben a könyvéhez gyűjtötte az anyagot, sok helyen megfordult. Többnyire reménytelen helyzetben levő nyugdíjasokkal találkozott, akik ennek ellenére beletörődve viselik a sorsukat. A legtöbben arra hivatkoztak, hogy unokáik miatt maradnak csendben.  Moldova azt tapasztalta:

„A választási kampányban, amit ígértek a pártok nem tartják be.”

A könyv írásakor azt a célt tűzte ki, hogy a maga eszközeivel segítse a Fidesz leváltását. Ennek ma nem látja esélyét. Lemondóan tette hozzá:

” A nyugdíjas kérdés a politikai pártok homokozója lett. A nyugdíjasoknak semmi esélyük sincs. Az, hogy most van egy balhé a Fidesz és a Jobbik között, az teljesen mellékes. Van egy régi mondás: egy krokodilus megeszi az ellenfelemet, attól még nem lesz a barátom a krokodilus.”

Moldova úgy gondolja, hogy a nyugdíjasok nem járnának rosszul akkor, ha a Fidesz elveszítené a választásokat:

„Ami itt most felgyülemlik dühben, haragban, nyomorban, az nem megfogható.” /…./  Ami ebben az országban folyik pocsékolásban, nem múlhat el balhék nélkül. /…/ Shakespeare-től idézett: „Ily sötét felhők, nem tisztulnak nagy vihar nélkül.”

A Fidesz bukása csak idő kérdése

Moldova akár még polgárháborús jövőt is elképzelhetőnek tart a mai közállapotok ismeretében. A Fidesz bukása kalkulálható, csak az idő kérdéses:

„Hihetetlen nagy balhé lesz. Nem tudom mikor, melyik évben, és akkor repülni fog minden.” 

Moldova azt tapasztalta miközben járta az országot, hogy van néhány  százezer lerobbant nyugdíjas. Sorsuk a hatalmat nem érdekli:

„Ezeket leszarják” /…/ Az a szörnyűség, hogy az ország bérpolitikája az aktív dolgozóknál fejlődik, ugyanakkor a nyugdíjasok megkapták a maguk 1,8 százalékát. Az olló, ami a nyugdíjasok és az aktív dolgozók között van nyílik, a nyugdíjasok kárára „természetesen”. Ez megalázó.”

Az író elmondta, hogy a nyugdíjasok szívesen várnak prófétákat. Így volt ez a Kádár – korszakban, így van ez napjainkban is:

„Orbánnál is arra emlékeznek, hogy aki a Hősök terén beszélt, a koporsók fölött. Azt mondta, hogy ebben / a hatodik koporsóban / van eltemetve a jövő. A csepeli munkás azt mondta: ezekben a koporsókban van eltemetve a múltunk, jelenünk és a jövőnk.”

Moldova György azzal zárta a beszélgetést, hogy ő maga már nem megy el szavazni, mert ez nem az ő ügye:

„Ott van a papír ha nagyon akarok valamit csinálni,ott vannak az emberek, el tudok menni hozzájuk.” / …../ ” Amit tudtam, megtettem.”

A könyvről:

Moldova György a nyugdíjasokról: Megkérdezik a menyüket, a vejüket vagy a boltos Ilonkát, hogy kire kell szavazni és arra szavaznak.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük