Connect with us

Ez a nap

Visszakozott a kormány és részleges megállapodást kötött az Akadémiával

Megosztás

Az MTA jövő évi költségvetésének tervezése az előző évekkel azonos módon történik, azaz a kormány nem vonja el az akadémiától a finanszírozás jó részét.

mta
Megosztás

Részleges megállapodás született a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) között: az MTA jövő évi költségvetésének tervezése a jogszabályokban előírt módon és határidőkkel, az előző évekkel azonos módon megtörténik, azaz a kormány nem vonja el az akadémiától a finanszírozás jó részét. A megállapodás az MTA mai közleménye szerint a szerdai egyeztetésen született meg.

Az MTA szerint a megbeszélés eredményeképpen a felek megállapították, hogy a finanszírozás feltételei az elfogadott költségvetési törvény szerint adottak, és kialakítják a törvény végrehajtásának jogi-igazgatási feltételeit. Az Akadémia – beleértve az intézethálózatot – jövő évi finanszírozását véglegesen megállapodásban fogják rendezni – áll a közleményében.

A jelenleg aktív akadémiai kiválósági pályázati projektek támogatása az akadémián belül, akadémiai támogatással zavartalanul folytatódhat, az eredeti támogatói döntéseknek és futamidőknek megfelelően. Ehhez a szükséges költségvetési keretet az ITM biztosítja az akadémia számára – tájékoztatott az MTA. A megállapodásról már korábban is jelentek meg, igaz nem hivatalos jelentések.

Az akadémiai kutatóhelyeken működő Lendület-kutatócsoportok támogatásának intézményi beépülésére is a hatályos akadémiai szabályozások szerint lesz lehetőség. A tudományos akadémiai által támogatott egyetemi kutatócsoportok 2019. július 1. és 2024. június 30. közötti időszakára kiírt pályázati eljárás a 2018. júniusban megjelent felhívás szerint, a tervezett támogatási keret figyelembevételével lefolytatható.

A közlemény kitér arra, hogy a megállapodások után az ITM szakértői tájékoztatást adtak az innovációs rendszer átalakításáról. Az ITM álláspontja, hogy az új rendszer bevezetését az alap- és alkalmazott kutatást végző intézmények átvilágítása és értékelése előzze meg. Ezt az állami intézmények esetében az ITM saját hatáskörben bonyolítja le, az akadémiai intézethálózata esetében ugyanezt az akadémiától várja. Az átvilágítás lefolytatása előtt az intézményi struktúrát érintő döntések nem történnek – közölte az akadémia.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

MTA-fricska Palkovicsnak – elég a süketelésből…..

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük