Connect with us

Kultúra

Müller Péter Sziámi: Csak annyira akarok érteni a politikához, hogy meg tudjam védeni magam tőle

Müller_Péter_Sziámi_
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

„Az is szavazatszerzés és hatalomtechnika, ahogyan a nemzet jótevőjéből, az agyon hozsannázott, Magyarországot saját vagyonából segítő Soros Györgyből egyszerre kétszarvú pária lett, aki halálos veszély.”

Dal a menekültekért

Két éve menekült-ügyben is írt dalt, mert úgy érezte, nem hallgathat. A tévét nézte éppen, a műsorban három keresztény vezető és egy végtelenül buta, szervilis riporter arról beszélt, nem tudjuk, mit csináljunk, itt jönnek a migránsok:

„Egy statisztikai csürhéről beszéltek, egy masszáról, amit kikérek magamnak, mert ők emberek! Mintha egy keresztény ember szájából elviselhető lenne, hogy nem arról beszél, hogy gyerekek halnak meg egy háborúban és sok embernek odahagyva szülőföldjét neki kell vágnia egy gumicsónakon a tengernek. Micsoda aljasság ez? Azt mondta az egyik keresztény főpap, hogy ki kellene válogatni közülük a keresztényeket. Akkor mondtam azt, hogy égesd el a Bibliát öreg, és megszületett a dal. Döbbenetes volt, rögtön jöttek reakciók, hogy miért bántom a kormányt, pedig Magyarországról egyáltalán nem is írtam. Európáról írtam, arról, hogy az európai szellemiségtől és a keresztény attitűdtől mélységesen idegen, hogy hagyják, hogy emberek, gyerekek belefulladjanak a tengerbe.”

Sziámi a menekültválság idején sok menekülttel beszélgetett, megdöbbentőnek tartja, hogy az illetékesek, hogyan bántak a kétségbeesett emberekkel:

” Tanúja voltam annak, hogyan ülnek szemben a rendőrökkel, No Auschwitz! táblákkal, mert akkor történt meg, hogy csalárd és aljas módon felrakták őket egy szerelvényre, azzal, hogy mennek Ausztriába, majd visszavitték őket oda, ahonnan eljöttek. Ez békebeli háborús bűn. Egy ismerősöm mélyinterjúzott a Fóton elszállásolt menekült gyerekekkel. Egyetlen fiú volt, aki itt akart maradni. Így indokolta: ”nekem nagyon-nagyon jó lesz, meg fogok tanulni magyarul, azt fogják hinni, cigány vagyok és mindenki szeretni fog.”

(Forrás Népszava)

Hasoló

Leleplezte Orbán újabb menekültügyi blöffjét a Human Rights Watch jelentése

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

1 Comment

1 Comment

  1. Pingback: Müller Péter Sziámi: első és utolsó nyilatkozat, amit ez ügyben teszek..... - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük