Connect with us

Banánköztársaság

Műtéteket halasztanak pénzhiány miatt

Megosztás

Két kórházból is olyan híreket kaptunk, amelyek szerint a műtétek egy részét különböző ürügyekkel halogatják, jövőre halasztják, valójában azért, mert fogytán a pénzük, az idei költségvetésük már nem fedezi a normális munkát.

Mint a kormánytól tudjuk, a magyar egészségügy remekül teljesít, minden rendben van, de ha nem, akkor arról az elmúlt nyolc évet megelőző elmúltnyocév tehet. Persze egészen más a magyar emberek személyes tapasztalata – meg amit az informátoraink elmeséltek nekünk.

Az egyik kórházban a fűtés hibájára, majd az eredeti műtéti naptár borulására, végül a decemberi ünnepekre hivatkozva januárra halasztottak egy olyan közepesen komplikált műtétet, amelyet eredetileg november elején is el lehetett volna végezni.

Ennél durvább történet, ami egy másik kórházban történt. Informátorunk felesége rákos, az ő műtétjét akarták elhalasztani a vérellátás gondjaira hivatkozva. Igen, egy rosszindulatú daganat eltávolítását halogatták!

A férj kiderítette, hogy valójában nincs gond a vérellátással, az csak kifogás. Majd elkezdte verni az asztalt a kórházban, végül már azzal fenyegetőzött, hogy a sajtóhoz fordul. Ez hatott, a kórház közölte, hogy mégis van megfelelő vér és megműtötték a beteget. Ám ha a férj nem ilyen erőszakos, ezt a nyilvánvalóan sürgős műtétet is januárig halogatták volna.

Azt értem, hogy Orbán hobbija a foci, nem az egészségügy, de nem lehet mégis átirányítani a tao pénzek legalább egy részét a kórházakba?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük