Connect with us

Kerítésen innen

Nagy Bandó Fidesz szavazó VOLT

Nagy Bandó András: Kormány döntés: Alföldit kitiltották Magyarországról! Április 8-án csak a Fidesz-KDNP szimpatizánsok szavazhatnak
Megosztás

Nagy Bandó András a közelmúltban ünnepelte 70. születésnapját. Önálló estjével járja az országot, telt házak előtt mond kemény kritikát a mai hatalomról. A humoristával, nagyon is komoly, húsbavágó kérdésekről készült interjú.. 

Bandó FIDESZ szavazó volt

Bandó kegyetlen őszinteséggel beszélt napjainkról. Nem titkolja 2010-ben és 2014-ben egyéniben a Fideszre szavazott listán az LMP-re. Nagyot csalódott Orbánban, ezért egy vokssal biztos kevesebbet kap a párt jövőre:

” Abraham Lincoln elnököt idézem, aki amikor elnök lett, pártbeli ellenlábasaival vette körül magát, mondván, ezek majd a fejére olvassák a hibáit. Most Orbán Viktor a talpnyalóival veszi körül magát, a megélhetési politikusokkal és pénzzel kitömött haverokkal, azokkal, akik félelemben élnek, egzisztenciálisan kiszolgáltatottak; ez árt a legtöbbet a hatalomnak.”




Nem tartja eredendően rossznak, hogy a jelenlegi kabinet a magyar vállalkozókat akarja helyzetbe hozni. Ezt el tudja fogadni. Ugyanakkor:

„Az már külön dolog, és ez ellen ágálok, hogy két-három oligarcha uralja a mezőnyt. És a kormányfő sajnos olyan emberekkel veszi körül magát, akik hol szavakkal, hol tettekkel minősíthetetlen dolgokat engednek meg maguknak. A műsoromban sok politikust, kormányközeli embert idézek: a szolnoki polgármestertől kezdve a „vak komondoros” Balog Józsefig. A legföljebb felest érő kétharmada senkit sem jogosíthat föl arra, hogy akármit megtehessen. Az illiberalizmus nem lehet ilyen módon liberális önmagával szemben, s mások kárára.”

A politika ma már fertőz

„A szerény tudású magyarokat inkább fölemelni kellene, nem pedig lenyomni, becsapni. Ma ebből a szerencsétlen sorsú rétegből nyerészkedik a hatalom, és ennél galádabb dolog nincs. Őcsény után jelentek meg írások, amelyek az őcsényieket is gyalázták. Én megírtam, hogy ez nem az őcsényi emberek hangja volt, hanem annak a visszhangja, aki a plakátokat kitetette, aki nem tanulta meg, hogy a rászorulókon segíteni illő.”

Nagy Bandó András emlékeztetett arra, hogy a Fidesz azt ígérte 2010-ben, nem hagy senkit az árok partján:

„Ha valakit az árok partján látok kifeküdve, akkor lehajolok hozzá, és megkérdezem: „Haver, jól vagy?” Emlékezzünk a nagy ígéretre: „senkit sem hagyunk az út szélén”. Nos, ez a saját embereikre igaz, legfőképp azokra, akik belebuktak valami gazemberségbe, és ezzel vége is a „szolidaritásnak”. Örkény István írta, hogy a lágerben azt tanulta meg: az emberi szolidaritás a legnagyobb érték, ami létezik. Itt pedig pont azt ölik ki belőlünk.”

A Fidesz helyi hatalmasságai mindent megtesznek, hogy fellépései elé akadályt gördítsenek. Ezért a kiszolgáltatott, félelemben élő népművelők „politikamentes” műsort kérnek tőle, de többnyire már a meghívását sem merik felvállalni:

„..úgy látszik, az egyistenhívők nem értik meg, hogy én is az vagyok, csak másik úton közelítek Istenhez. Én eszmecserére, együtt gondolkodásra hívom a közönséget. Tavasszal írtam a váci Madách Imre Művelődési Központnak, hogy mivel 35 éve ott lettem a Humorfesztivál győztese, most, hetvenévesen is ott mutathassam be az új műsoromat. Egy sort sem válaszoltak. Ez csak azért zavar, mert azt hiszik, hogy a városban csak az ott élő fideszeseket kell (ki)szolgálniuk. Pedig hát ők „nép”-művelők, benne van a nevükben is, azaz nekik, ahogy nekem is, az egész magyar népet kell művelniük. Mi lesz ezekkel, ha egyszer fölcserélődnek a szerepek? Azt hiszem, ezt most el sem tudják képzelni. Pedig ha tanultak történelmet, tudhatnák: a nagy Róma is bevégezte egyszer.”

Vetélés? – Veszélyben a Politis.hu az első közfinanszírozott hírportál

 

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Tóth Ferencné Horváth Erzsébet

    2017.12.06 15:35 at 15:35

    sok ember azt hitte,hogy jobb lesz,hát nagyot tévedtek.én ugyan életemben nem szavaztam volna a fideszre.

  2. radikalisdemokratak

    2017.12.06 17:12 at 17:12

    nos, Nagy Bandó, csalódtam benned.
    tudod mi az igazán szomorú?
    az, hogy a mondat végére elég egy pont, s nem kell felkiáltó jelet tenni.
    ez végtelen szomorú veled kapcsolatban.
    többre tartottalak.
    .
    személy szerint nem tudtam, hogy akkora idióta barom voltál – sajnos esetedben teljes mértékben helytálló a szóhasználat, tekintettel arra a TÉNYRE, mivel saját magad erősítetted meg, hogy – a
    .
    BOLSEVIK-FASISZTA-FÉLFEUDÁLIS-JOBBÁGYSÁG=FIDESZ-FIDESZÁLLATOK-BANDÁRA
    .
    szavaztál!
    azok után, amit a csuti a Nagy Imre „újratemetésén” mondott, illetve, amit elővezettek 1998-2002 között, illetve amikor a Testnevelési Egyetemen elmondott beszédében – ” a haza nem lehet ellenzékben…” – meggyilkolta Hofit!
    .
    MERT SENKI – TE SEM! – FELEJTSE EL, HOGY MÁSNAPRA HOFI HALOTT VOLT!!
    .

    azt kell mondjam, annyi eszed van, mint egy marék lepkének!
    függetlenül attól a TÉNYTŐL, hogy remek humoristának kiváló tollú szerzőnek tartalak.
    .
    egyetlen dolgot lehet becsülni benned, ami nem más, hogy felvállalod nyilvánosan, mekkora marha voltál, s tán tényleg megjött az eszed, bár kicsit későn, lévén 70 éves ember vagy.
    .
    adjon az isten neked mostantól tiszta elmét, értelmet, s erőt, elszántságot, akaratot ahhoz, hogy ezt az országrontó bűnöző bandát te is segítsed elkergetni, börtönbe juttatni!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük