Connect with us

Sport

Naomi Osaka New York bajnoknője

Megosztás

Harmadszor veszített el US Open-döntőt Serena Williams, aki így továbbra is Christ Everttel együtt holtversenyben rendelkezik 6-6 győzelemmel az Amerikai Nyílt Teniszbajnokságon.

Megosztás

Harmadszor veszített el US Open-döntőt Serena Williams, aki így továbbra is Christ Everttel együtt holtversenyben rendelkezik 6-6 győzelemmel az Amerikai Nyílt Teniszbajnokságon.

Történelmi, amolyan generációk csatájára került sor az idei US Open női fináléjában. Tavaly, az akkor 24 éves Sloane Stephens győzelmével már egy 1990 után született bajnoknőt avattak, míg idén két korszak csapott össze a fináléban.

Serena Williams és Naomi Osaka életkora között 16 év és 20 nap a különbség, ennél nagyobb eltérése két női döntős között csak 1991-ben volt, amikor Martina Navratilova kikapott a nála 17 évvel és 45 nappal fiatalabb Szeles Mónikától. Az akkor még jugoszláv színekben versenyző Szeles 17 évesen nyert.

A várható eső miatt csukott tető alatt kezdődött meccsen Serena Williams már a harmadik játékban elvesztette az adogatását. Naomi Osaka egy ásszal stabilizálta előnyét (3:1), majd ismét brékelt, és 27 perc elteltével már 5:1-re vezetett. Ezután már csak egy gémet engedélyezett a rengeteget rontó amerikainak, és 34 perc alatt hozta az első szettet.

A folytatásban feljavult Williams játéka, aki 3:1-nél lépéselőnybe került, csakhogy rögtön elbukta a szerváját, s mérgében az ütőjét is összetörte. Mivel ezért – egy korábbi tiltott edzői tanácsadás után – már a második figyelmeztetésben részesült, büntetőpontot kapott, és a székbíróval is összeveszett, „tolvajnak” nevezte.

A higgadt japán sorozatban három gémet nyerve fordított, majd a térfélcserénél a játékvezető megsértéséért Williams újabb intést kapott. A pályán megjelent a tornaigazgató is, heves vita alakult ki, és a meccs 4:3 helyett egy büntetőgémmel 5:3-ról folytatódott.

Osaka keze nem remegett meg, és kiszerválta a meccset, amely 1 óra 20 percig tartott.

A hangulatot erősen rontotta, hogy az amerikai közönség fülsüketítően és némileg tiszteletlenül adott hangot nemtetszésének.

Serena Williams: „Nem szeretnék illetlen lenni, nem akarok több kérdést feltenni. Naomi remekül játszott, ez élete első Grand Slam-győzelme. Tudom, hogy nekem szurkoltatok, de próbáljuk meg kihozni a legtöbbet ebből a szituból. Mindenkinek adjuk meg az elismerést, amit megérdemel, ne fújoljatok többet. Gratulálok Naominak, a csapatomnak pedig mindent köszönök.”

A 20 éves, 180 centiméter magas haiti-japán lány idén megnyerte karrierje első WTA-tornáját. Március elején Indian Wellsben lódult meg a szekér Naomival, aki Marija Sarapova legyőzése után búcsúztatta Agnieszka Radwanskát, Karolina Pliskovát és a világelső Simona Halepet is, végül a döntőben Darija Kaszatkinát múlta felül. Indian Wellsben egyedül a görög Szakkari ellen kényszerült döntő játszmára, mindenki mást legyőzött két szettben.

A Miami Openen rögtön az első fordulóban 6:3, 6:2 arányban győzte le Serena Williamst (ez volt zsinórban megnyert 8. mérkőzése), ám a következő körben kikapott Jelina Szvitolinától.

A US Openen megnyert hét mérkőzéséből egyedül a fehérorosz Szabalenka tudott játszmát nyerni Naomi Osaka ellen.

Naomi Osaka: „Tudom, hogy mindenki Serenának szurkolt, sajnálom, hogy így kellett végződnie a döntőnek. Köszönöm, hogy megnéztétek a mérkőzést. Mindig az volt az álmom, hogy Serena ellen lépjek pályára a US Open fináléjában, boldoggá tesz, hogy sikerült. Hálás vagyok, hogy ellened játszhattam, köszönöm.”

US Open, női egyes, döntő:

Naomi Osaka (japán, 20.)-Serena Williams (amerikai, 17.) 6:2, 6:4

(M4 Sport)

Kapcsolódó

US Open: Babos Tímea döntős párosban

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük