Connect with us

Blogbazár

Náray Tamás: A játék neve:”rajtakapós-kötözködős-csorbítós”

Náray
Megosztás

Náray Tamás közösségi oldalán írta le érzéseit, véleményét a királyi esküvő kapcsán emberi kapcsolatokról, rosszindulatról, irigységről, ami átszövi a mindennapokat és mérgezi azokat, akik hallgatják és hajlanak igazságuk elfogadására és azokat is, akik terjesztik.

„A hercegi esküvő margójára – Még csak nem is a rosszindulat a legnagyobb baj…

…hanem annak a két képességnek a teljes hiánya, mégpedig sajnálatos módon széles tömegekben, hogy egy: tudjon örülni a másik boldogságának, kettő: el tudja fogadni a helyzetet olyannak, amilyen, és ne keressen mindenen, mindenáron valamiféle fogást.

No, persze ez nem csak itthon jellemző.

Sőt! Inkább azt mondanám, hogy begyűrűzött a kapitalizmussal ide is. Ahogy a vélemény nyilvánítás kényszere is, majdnem mindig kéretlenül, a szólásszabadságra hivatkozva, ami nem értem, miért jelentené azt, hogy bárki, bármibe belepofázhat. Mindenesetre tény, hogy adott volt az elhulló gyom-magnak nálunk is a kövér talaj. Kritizáló hajlamú, gyenge tehetségű bulvármunkást, és mindenhez hozzászólót mindenhol lehet találni, aki legalább azzal fel akar tűnni, hogy a kiszemelt híres alanyon rugózik.

A játék neve: „rajtakapós-kötözködős-csorbítós”.

Végtére is, ha neki, szegénykémnek, más nem jutott… Ugyanakkor, azt azért mégis érdemes lenne figyelembe venniük, hogy a hírességnek mindezzel nem lesz kevesebb, se a pénze, se a rajongótábora, viszont a kurkászós-véleményes muciknak se lesz többje semmiből. Hacsak nem mégis, eggyel több a feltűnési viszketegségében elpazarolt napjaiból…

Tegnap férjhez ment Meghan Markle Harry herceghez. Azt most hagyjuk, hogy a nemzetközi sajtó, amit egyébként Harry gyűlöl az anyja halála miatt, mennyire undorító és közönséges módon próbált meg turkálni az életük részleteiben. (Nem mintha bármi is számítana, ha két ember szereti egymást, de ezek arra gondoltak, hátha… hátha mégis szét lehetne robbantani őket. Szerencsére nem jött nekik össze az újabb téma.)

Aztán jött a menyasszony kritizálása…

Többen felvetették, hogy a ruhája olyan volt, mint az Anyád napja című filmben JLo menyasszonyi ruhája. Hát én, mint szakember azt mondom, hogy nem volt olyan. Az egyik nehéz selyemzsorzsett volt, a másik taft, az egyik „A” vonalú volt, 6 részből szabott, a másik pedig lábközéptől trapéz. Az egyik tüll alsószoknyás, a másik önmagával bélelt. Az egyik ekrü, a másik optikai fehér. De kicsire nem adunk igaz? A lényeg, hogy mindkettőnek ún. csónak kivágása volt. Azaz, hogy még az sem, mert JLo ruháján a dekoltázst ívben a hónalj redőig mélyitették, Meghan ruhájának nyakrésze pedig együtt futott a kulcscsontjával. Tény, a fehér maxi ruhát csónaknyakkal már nem kell feltalálni a tervezőknek. Megvolt, cirka hétszáz évvel ezelőtt. Á propos!

Tervező.

Hát ez is. Javítgatták, hogy de igen, angol volt a tervező. Egyébként nem a tervező, ha már itt tartunk, hanem a cég művészeti igazgatója, de az, hogy brit származású csak azért kapott jelentőséget, mert az angol királyi (ne köss bele, jól van, hercegi) esküvőről van szó. A ruha márkája továbbra is GIVENCHY. (Amit, most szólok, hogy ‘zsivansi’-nak ejtünk, jegyezzük meg már ezt is végre a sok haszontalanság mellett, nem pedig ‘dzsivendzsi’-nek. Azt a kutyafáját!) Amúgy, tudod ki a Dior tervezője, pontosabban az artdirektora? Vagy a Balmainé? Na ugye, hogy nem. De attól még a ruhácska Dior, meg Balmain. Okoska.

De a legjobb, a hasonlítgatás.

Hogy Katalin szebb volt-e? Meg, hogy a ruhája osztán jobban nézett-e ki, vagy kié volt a drágább… Emlékeztek? A buta sajtó 35 milliós ruháról hazudozott, hogy hergelje a népet… Aztán kiderült, hogy magyar pénzre átszámítva a ruha és a kézzel hímzett fátyol másfél milcsit kóstált, ami nem is annyira felháborító, ha azt nézzük ki vette, meg hogy mégis csak egy Givenchy ruha… (mondom ZSIVANSI és nem DZSIVENDZSI) …de ez miért is lenne hír? Nem igaz?
Nem is folytatom a sok beteges sületlenlenséget tovább.

Ellenben ami tény: nagyszerű, hogy az ATV készített egy ilyen műsort. Egy műsort, ami a szerelemről, a szeretetről és a szépségről szólt. Kicsit olyan volt, mintha egy istentiszteleten vettünk volna részt mi is. Nagyszerű, hogy ez az esküvő megmutatta, mennyire színes és szép tudna lenni ez a világ. Hogy bár másmilyen a bőrünk színe, más a vallásunk, más a társadalmi osztályunk, mégis van valami, ami mindnyájunkban közös: a szeretet. És megmutatta, hogy nagy a bolygónk, megférnénk békésen egymás mellett, elidegenítés, kirekesztés, és gyűlölködés nélkül is, ahogy Windsor házfalain egymás mellett fújta a szél az amerikai és a brit lobogót. Szép, nemes kép volt. Tegnap megtudhattuk, a 92 éves Erzsébet királynőben több a modernitás, mint a középkorúak többségében. Szerintem, ostobaságok szajkózása helyett kívánjunk sok boldogságot Meghan sussexi hercegnének, és Harry sussexi hercegnek a közös életükhöz, és próbáljunk meg a királynőhöz felzárkózni. Életszeretetben és intelligenciában.

Egyébként minden menyasszony a legszebb a szerelmének és a családjának.

Ez természetes. S ahogy nem illik egy esküvőre feketében menni, úgy nem illik a menyasszonyt sem kritizálni. Mert bántás és fájdalmat okoz. Az őszinteségre meg ne hivatkozz. Senki sem kérdezett.
S ahogy a brit nagykövet mondta tegnap: vagy alkalmazkodsz, vagy meghalsz. Egyetértek. És én a magam részéről újra az evolúciót választom a szelekció helyett.

Utóirat:

Meghan gyönyörű. Még az alig-sminkjével együtt is, ami nyilván koncepció volt. Bevallom, engem is meglepett vele. Ahogy egyébként a ruhaválasztásával is.
Viszont meggyőzött arról, hogy érteni fogja a dolgát. Nagyszerű hercegné lesz.”

Harry herceg és Meghan Markle esküvője – élőben!

Ma lesz Harry és Meghan Markle esküvője

Megnősült Harry herceg

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük