Connect with us

Ez a nap

Ne a betegek parkolásán nyerészkedjen a kormány!

Megosztás

Megdöbbentő embertelenségről tesz tanúbizonyságot, hogy a hazai kórházak jelentős részében drágább a parkolás, mint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér parkolójában. Az egészségügyi kormányzat azokon a betegeken és hozzátartozóikon nyerészkedik, akiknek épp elég gondot okoz, hogy kénytelenek igénybe venni az állami fenntartású egészségügy csapnivaló szolgáltatásait.

Csökkentse a kormány a kórházi parkolók tarifáit!

Az közismert, hogy a Fidesz a 2010 óta eltelt időszakban sok százmilliárd forintot vont ki az egészségügyből. Ennek köszönhető, hogy az ágazatot orvos- és ápolóhiány, lerobbant kórházak és végeláthatatlan várólisták jellemzik. Az azonban még ebben a helyzetben is felháborító, hogy az ágazatból kivont pénzt a kormány a betegekre és hozzátartozóikra terhelve próbálja meg visszapótolni – írja közleményében Horváth Csaba. a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselői nevében.

Legyen betegbarát, egységes, kiszámítható

A Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselői nevében felszólította a kormányt, hogy azonnali hatállyal csökkentse a kórházi parkolókban a tarifákat! Továbbá arra is, hogy vezessen be betegbarát, a kórházba kényszerülő embereket nem a végletekig kihasználó és lehúzó díjszabást, amely országosan egységes, így mindenki által kiszámítható!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük