Connect with us

Ez a nap

Nem félnek a hódmezővásárhelyi listázottak

Márki-Zaj
Megosztás

Név szerint listázták a vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás ellenzéki jelöltje, Márki-Zay Péter támogatóit. A független jelölt maga tett közzé Facebook-oldalán egy szórólapot, amelyen őt próbálják lejáratni. Ezen többek között felsorolják azokat, akik őt támogatják – magánemberek sokasága mellett a zsidó hitközség is ott van a listán.

– Megtiszteltetés, hogy szerepelek a listán. 74 éves vagyok, úgyhogy kinyalhatják a hátsófelemet – kommentálta a listázást a Népszavának az egyik érintett, Ágoston Lajos. A férfi korábban két rádiót működtetett Hódmezővásárhelyen, emiatt tudják, hogy „melyik oldalon áll”. Figyelemre méltó, hogy Ágoston rádiójában hozták nyilvánosságra 2011-ben Lázár János elhíresült mondatát a szegényekről: „Akinek semmije nincs, az annyit is ér”.

– Megvagyok tisztelve, hogy ebben az előkelő, komoly társaságban szerepelhetek – jelentette ki a lapnak a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium 80 éves nyugdíjas-tanára. Farkas Ferenc felidézte, hogy Márki-Zay Péter is a gimnáziumba járt, az anyai ági felmenői pedig az intézmény igazgatói voltak. – A legnagyobb tisztelettel vagyunk iránta a gimnázium részéről – szögezte le a tanár.

– Bármikor, bárki előtt vállalom arccal és saját névvel a véleményem, hogy a három idegen nyelvet beszélő, három diplomával rendelkező, 7 gyereket nevelő keresztény jelöltet támogatom, akiből sugárzik az emberség, a szelídség, a tudás és a tenni akarás e város közösségéért – jelentette ki a Népszavának Benczédi Gabriella hódmezővásárhelyi tanárnő. Benczédi Gabriella közölte: elfogadhatatlan, félelemkeltő és megalázó a listázás, de az ismerősei folyamatosan a támogatásukról biztosították, és könnyen lehet, hogy ez az alantas módszer a visszájára sül el.

Az akció mögött Lázár János áll?

– A hódmezővásárhelyi hitközség egyik jelöltet sem támogatja – közölte lapunkkal Erdélyi Miklós. A zsidó szervezet helyi elnöke biztos benne, hogy az akció mögött Lázár János áll, a fideszes jelöltet, Hegedűs Zoltánt is a miniszter bábjának tartja.

Márki-Zay a közösségi oldalán azt írta, több ismerőse is méltatlankodott, amiért lehagyták a listáról, ezért arra kérte támogatóit, hogy aki hiányolja a nevét onnan, az a bejegyzés alatt jelezze ezt kommentben. Rövid idő alatt több százan tettek eleget a felhívásának.

(Forrás: Népszava)

Kapcsolódó:

Hódmezővásárhelyen szórólapon listázzák Márki-Zay Péter támogatóit

Lázár János és a Fidesz feljelenti a HírTV-t és az Indexet

A Fidesz és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter feljelentést tesz a HírTV és az Index ellen a HírTV pénteki Célpont című adásában a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választással kapcsolatban elhangzott és az Index által is híresztelt, a minisztert érintő rágalmak miatt – közölte a Miniszterelnökségi Sajtóiroda pénteken este az MTI-vel.

A közlemény szerint a HírTV és az Index a legaljasabb és legmocskosabb eszközöket vetette be annak érdekében, hogy befolyásolják a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást.

A HírTv Célpont című műsorának pénteki (2018. 02. 23.) adásában, és ezt követően az Indexen is „hazug és aljas rágalmak” hangzottak el, illetve jelentek meg, amelyek szerint a Csongrád megyei Fidesz és Lázár János személyesen alkut kötött volna büntetőeljárás hatálya alatt álló romákkal a cigány szavazatok megszerzéséért – írták.

Közölték: az elhangzott hamis vádak miatt az érintett sajtószervek felelősségre vonása iránt haladéktalanul intézkednek. A Fidesz és Lázár János aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt azonnal feljelentést tesz, az elkövetők így a büntetőbíróság előtt fognak felelni. Hozzátették, hogy kezdeményezik a szükséges sajtó-helyreigazítási eljárásokat is, megfelelő helyreigazítást követelve.

Emellett haladéktalanul személyiségi jogi pert is indítanak „a teljességgel megalapozatlan, valótlan és súlyosan sértő tényállításokkal szemben”, és kérni fogják a bíróságtól, hogy a rágalmak valótlanságának megállapítása mellett kötelezzék a hazugságokat közlő sajtószerveket megfelelő elégtételadásra és nyilvános bocsánatkérésre, tiltsák el őket hazugságaik terjesztésétől, valamint milliós nagyságrendű sérelemdíj iránti igényüknek is érvényt fogunk szerezni.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük