Connect with us

Ez a nap

A New York Times igen, az MTI nem vett tudomást a demokrácia győzelméről

New York Times
Megosztás

A hazai orgánumok, amelyek Orbán-közeli fizetési listáról kapják a bérüket – vagyis mi tartjuk el őket, ellenünk – vasárnap mélyen hallgattak a Hódmezővásárhelyen történt polgármester választásról. Az MTI (Magyar Távirati Iroda) sem tett másként. Nem úgy a New York Times és a Reuters.

Ki érti ezt?

„Magyarország kormányzó pártja, a Fidesz váratlan vereséget szenvedett egy időközi helyhatósági választáson, ezzel javítva az ellenzék halvány esélyeit a hat hét múlva esedékes parlamenti választáson”

– írta hétfői napindító hírösszefoglalójában a Reuters tudósítására hivatkozva az Egyesült Államok és a világ vezető napilapja, a New York Times. Magyarország elég ritka szereplője a napindító hírösszefoglalónak, de Márki-Zay Péter győzelme még a New York-i szerkesztőknél is megugrotta a lécet.

Röviden: összefogást! – ez Hódmezővásárhely üzenete

A Guardian, már csak földrajzi helyzetéből adódóan, brit lapként a New York Timesnál gyakrabban foglalkozik Magyarországgal, így természetesen ez a lap is tág teret adott a hódmezővásárhelyi híreknek. A lap a francia AFP tudósítását szemlézte, melynek szintén az a leglényegibb megállapítása, hogy hat héttel az általános választások előtt ez az időközi helyhatósági választás megmutatta, hogy a Fidesz összefogással legyőzhető, ez pedig

„akár még problémát is jelenthet a miniszterelnöknek”.

(forrás: 444.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük