Connect with us

Állati

Nigel Farage Brexit-plakátját másolja a magyar kormány

Megosztás

Új migrációellenes plakátkampányt indított a magyar kormány, a poszterekhez pedig ugyanazt a fotót használták, mint amivel az EU-ellenes brit UKIP párt 2016-ban a Brexit mellett kampányolt. Egy kivétellel: a képről kiphotoshoppolták az egyetlen női arcot.

„Töréspont: az EU mindannyiunkat cserben hagyott” – hirdette az EU-ellenes brit párt a fotóval 2016-ban. Az ehhez felhasznált fényképen szinte kizárólag ázsiai külsejű férfiak láthatóak, amint hosszú sorokban menetelnek előre. A UKIP is trükközött a fotóval: ők egy, az eredeti kép közepén látható, fehér férfit „radíroztak le” a képről, hogy azon csak „fekete” arcok legyenek láthatóak. A magyar kormány ezen a változtatáson túlmenően már csak a menetben haladó nőt tüntette el a fotóról, és egy óriási stoptáblát illesztett oda.

A UKIP-poszter Nagy-Britanniában annak idején sok bírálatot kapott, és mint a The Guardian című brit napilap annak idején megírta, David Prentis, a Unison szakszervezet főtitkára feljelentést is tett miatta faji alapon szított, gyűlöletre uszítás címén.

Az eredeti fotót Jeff Mitchell, a Getty ügynökség fotóriportere készítette 2015-ben, a menekültválság csúcsán. A képen látható emberek egyébként Horvátországon át haladtak Szlovénia felé, a kép is a két ország határán készült róluk. A fotós annak idején úgy nyilatkozott: elég „szerencsétlen” egybeesés, hogy a UKIP pont ezt a képet választotta kampányához.

A magyar plakát az ENSZ tárgyalás alatt álló migrációs megállapodásáról folytatott kommunikáció része. A kormány hétfőn Facebook-oldalán jelentette be, hogy új figyelemfelhívó kampányt indít a migrációról.

„Új szakaszába lép a kormány migrációs csomaggal kapcsolatos figyelemfelhívó kampánya. A kormány arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az ENSZ migrációs csomagja teret engedne a további bevándorlásnak. Szerintünk a bevándorlás súlyos kockázatokat jelent, ezért meg kell állítanunk. Az ezzel kapcsolatos hirdetések április 15-ig futnak majd.”

Orbán Viktor miniszterelnök március elején a Kossuth Rádióban azt mondta, ha Magyarország bevándorló országgá válik, akkor „terror lesz, bűnözés, az asszonyok és lányok nem lesznek biztonságban, és a kulturális identitásunk is (…) szép lassan elpárolog”.

A plakát mindenesetre élesen megosztotta a kommentelőket, sokan félelemkeltőnek és gyűlölködőnek nevezték, míg mások a kormány migrációs politikájával értettek egyet. Az Euronews kollégája által készített képeken viszont az is látszik, hogy a plakátra valaki egy kisebb papírt ragasztott, melyen a Magyar Büntető Törvénykönyv gyűlöletbeszédről szóló részlete olvasható. „Aki nagy nyilvánosság előtt (…) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport, illetve annak tagja ellen (…) erőszakra vagy gyűlöletre buzdít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” A gyakorlatban azonban akkor büntették eddig a bíróságok, ha az erőszakos cselekményhez vezetett.

(Forrás: Euronews)

Kapcsolódó:

Az LMP az NVB-hez fordul a kormány plakátjai miatt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük