Connect with us

Ez a nap

Olaszországban egyelőre a szakértői kormányt sem sikerült felállítani

Carlo Cottarelli
Megosztás

Eredménytelenül zárult Sergio Mattarella olasz államfő és a kormányalakítással megbízott Carlo Cottarelli keddi római találkozója, amelyen a szakértői kormány miniszteri névsoráról egyeztettek. Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a Ligával közös kormányalakítás újraindítását vetette fel.

Az elnöki palota bejelentése szerint Carlo Cottarelli tájékoztatta az államfőt a kormányalakítás állásáról. Újabb találkozót szerdán tartanak.

A bejelentés meglepetésnek számít, mivel az újságírókat azért hívatták az elnöki palotába, hogy bemutassák a kormányt. A sajtó hivatalos bejelentésre várt, Carlo Cottarelli azonban hirtelen elsietett az elnöki palotából, az újságírókkal pedig egy hivatalnok közölte, hogy még nem állt fel a szakértői kormány. Az elnöki palota tevékenységéről beszámoló tudósítók szerint az államfői protokoll is felborult, amire még nem volt példa Olaszországban.

Nehéz minisztereket találni egy olyan kormányba, amely biztosan nem kap bizalmat a parlamentben

Elemzők szerint a kormányalakítás akadozik, mivel Carlo Cottarelli nehezen talál minisztereket egy olyan kormányba, amely biztosan nem kap bizalmat a parlamentben, és eleve kudarcra van ítélve.

Sergio Mattarella államfő hétfőn bízta meg kormányalakítással a közgazdász Carlo Cottarellit, miután vasárnap az államfő nemet mondott az M5S és az Északi Liga pénzügyminiszter-jelöltjére, és ezzel megakadályozta a két párt közös kormányát.

Carlo Cottarelli elfogadta a megbízatást, és minél előbbi kormányt ígért. A korábbi tervek szerint már a héten bizalmat akart kérni a római parlamentben. Az államfő által kijelölt kormányfőt azonban egyetlen párt sem támogatja: a balközép Demokrata Párt (PD) is úgy döntött, inkább tartózkodik. Bizalom nélkül Carlo Cottarelli lemondásra kényszerül, és kormánya ügyvivőként vezetné Olaszországot néhány hónapig, az új választásokig.

A szakértői kormány nehézkes megalakulása újabb fordulatot jelent a március 4-ei parlamenti választások óta folyamatosan komplikálódó olaszországi politikái helyzetben.

Jöhet az újabb választás?

Ha Carlo Cottarelli nem tud kormányt alakítani, az államfőnek azonnal fel kell oszlatnia a március végén megalakult római parlamentet, és új választásokat kell kiírnia, ami azt jelenti, hogy az olaszok akár már júliusban ismét az urnákhoz járulhatnak. Olaszországban nyáron még soha nem tartottak választást.

Igaz, az is rendkívüli, hogy egy évben kétszer tartsanak választásokat. Választási kampányra sincs szükség, hiszen az olaszok már az év eleje óta kampánykörülmények között élnek.

A felmérések szerint az újabb választásokon ismét az M5S tarolhat, az igazi győztes azonban a Liga lehet. A felmérésekben a márciusban 17 százalékkal teljesítő Liga támogatottsága jelenleg 27 százalékon áll, miközben az M5S népszerűségi mutatója a két hónappal ezelőtti 32 százalékról 29-re csökkent.

Matteo Salvini, a Liga vezetője egyelőre hűvösen nyilatkozott a jobbközép koalíció újbóli egységéről a Silvio Berlusconi elnökölte Hajrá Olaszországgal (FI) és az Olasz Testvérekkel (FdI).

Információk szerint Carlo Cottarelli nem kíván lemondani a kormányalakításról. Tizenkét fős miniszteri csapat felállításán dolgozik, amelynek több közgazdász is tagja lehet.

Az M5S kész lenne újraindítani a Ligával kudarcba fulladt kormányalakítást

Az M5S, a Liga és a PD kedd délután még minél gyorsabb választásokat sürgetett. Este azonban Luigi Di Maio az M5S nápolyi utcai demonstrációján kijelentette, elvetik a Sergio Mattarellával szemben korábban tervezett vádemelést, és készek együttműködni az államfővel.

Di Maio hangsúlyozta, hogy a római parlamentben adott a kormányzáshoz szükséges többség, amelyet az M5S és a Liga alkot.

„A válság megoldására és a piacok megnyugtatására, indítsuk újra a már programmal rendelkező kormányt” – mondta Di Maio. Szavai arra utalnak, hogy az M5S kész lenne újraindítani a Ligával kudarcba fulladt kormányalakítást.

Ezzel egy időben Matteo Renzi egy tévéinterjúban bejelentette, hogy a PD úgynevezett „köztársaságpárti” politikai platformot készül létrehozni Olaszországnak az EU-melletti elkötelezettségére. Ezt a PD már a következő olasz és az európai parlamenti választásokon vezethetné.

Zuhant a milánói tőzsde irányadó indexe

Jelentősen csökkent a milánói tőzsde irányadó indexe az olasz kormányalakítást övező belpolitikai válság következményeként kedden, miközben az olasz államkötvények hozamai jelentősen nőttek.

Az európai tőzsdeindexek közül a milánói FTSE MIB értéke esett a legnagyobb mértékben, 2,65 százalékkal, 21 350,88 pontra.

A nap vesztese a bankszektor volt: a Banco BPM 6,73 százalékos, a Banca Generali 6,09 százalékos, az UniCredit 5,61 százalékos, a Bper Banca 5,04 százalékos, az Ubi Banca 4,90 százalékos, az Intesa Sanpaolo pedig 4,09 százalékos veszteségben zárta a kereskedést, miközben a Leonardo repülőgépgyártó és hadiipari vállalat is 5,39 százalékot, az Unipol biztosító pedig 4,9 százalékot veszített értékéből.

A kétéves olasz államkötvények hozama több mint 150 bázisponttal, 2,73 százalékra emelkedett, napi szinten ilyen erős ugrást 1992 óta nem tapasztaltak. A tízéves államkötvények hozama 50 bázisponttal, 3,38 százalékra, négyéves csúcsra kúszott fel.

A tízéves olasz és német államkötvények hozama közötti különbség, amelyet számos befektető az euróövezetbe vetett bizalom indikátorának tekint, két hete még csak 130 bázispont körül mozgott, de hétfőn zárásra már 235 bázispontra, 2013 novembere óta a legmagasabb szintre nőtt. A hozamkülönbség kedd délelőtt hirtelen jelentősen megugrott és több mint 300 bázispontra nőtt. Az euróövezeti adósságválság csúcsán, 2011-ben 560 bázispont volt a különbség.

Csaknem egy éve először fordult elő az is, hogy az olasz államkötvények hozama meghaladta az amerikai adósságpapírokét.

Elemzők és befektetők attól tartanak, hogy a választás eredményeként még erősebb felhatalmazást szereznek a hagyományos politikai elitet támadó, euroszkeptikus politikusok, ami kételyeket ébreszt Olaszország euróövezeti jövője iránt.

„Az olasz állami pénzügyek kilátása iránti teljes bizalmatlanságot árazzuk be. A tízéves kötvények hozamának emelkedése nem annyira nyugtalanító, mint a rövid lejáratúaké, amelyek hozama felrobbant” – mutatott rá Giuseppe Sersale, az Anthilia Capital Partners milánói brókercég alapkezelő menedzsere.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Carlo Cottarelli közgazdász lehet az új olasz kormányfő

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük