Connect with us

Banánköztársaság

Nyakig a bűnüldözésben – egy példa a sok közül X.

Nyakig a bűnüldözésben - egy példa a sok közül X.
Megosztás

A hazai demokratikus ellenzék egykori, kiemelkedő személyiségének írása konkrét példával szolgál az előző részben említett megfelelési kényszer bemutatására. Adjuk hát közre most szó szerint!

Balsai kívánsága

„December 10-én délután dr. Pintér Sándor országos rendőrfőkapitányt behívták a Parlamentbe. Pintér vezérőrnagy – nyilván a kapott meghívásnak (utasításnak?, parancsnak?) megfelelően Margitai Domokossal, az ORFK Vizsgálati Főosztályának vezetőjével érkezett az Országgyűlés épületébe. Előzetesen utasította beosztottját, hogy hozza magával a nyomozást elrendelő határozat elkészítéséhez szükséges bélyegzőt.

A két rendőrtisztet Balsai István igazságügy-miniszter fogadta. Közölte velük, feljelentést tesz a tévé két vezetője, Bányai Gábor intendáns és Nagy László gazdasági főigazgató ellen. Azt kívánta, azonnal rendeljék el a nyomozást, és folytassák le a házkutatást. A beszélgetésnek legalább egy részénél jelen volt Katona Tamás államtitkár és Juhász Judit kormányszóvivő is.”

Parancs, vagy valami más

„Az ORFK vezetői, Pintér Sándor, Kacziba Antal állománygyűlést tartottak a Gyorskocsi utcában. Némi férfiasságot próbáltak verni az elbizonytalanodott csapatba. Margitai ekkor már kijelentette, az iratokból megállapítható, hogy bűncselekmény történt. Arra is célzott, ha jelen lett volna, nem kerül sor a péntek délelőtti tétovázásra. Bizalmas körben azonban azzal nyugtatta beosztottait: másfél évig elnyomozgatunk, utána megszüntetjük az eljárást.

Pintér Sándor szilárdan, lojálisan kitartott amellett, hogy a gyanú alapos, a nyomozás elrendelése indokolt volt. A sajtónak többször kijelentette: az ő személye a garancia rá, hogy minden törvényesen zajlik. E magabiztos véleményekre hamarosan rácáfolt az ügyészség, amely Bányai Gábor ügyében megszüntette az eljárást.

Bozlék Mihály nem értett egyet a heveskedőkkel, akik a nyomozás megtagadásán morfondíroztak, de nem értett egyet a nyomozás azonnali elrendelésével sem.

A bűncselekmény gyanúját nem lehet kizárni, vélte.

A gyanú azonban nem elég a nyomozás elrendeléséhez, ahhoz alapos gyanúra van szükség. A büntetőeljárásról szóló törvény 126. szakasza értelmében ilyen esetben – s ez a rendőri munka egyik alapesete – feljelentéskiegészítést kell elrendelni. Ilyenkor a rendőrség felszólíthatja a feljelentőt, hogy újabb adatokkal támassza alá a feljelentést, de maga is gyűjthet adatokat, nem ki-, hanem meghallgatja az ügyben érdekelteket – kivéve magukat a feljelentett személyeket. Ez persze nem csattan akkorát, mint a nyomozás azonnali elrendelése, nem olyan látványos, mintha a gyanúsítottakat rendőr kíséri a házkutatásra, de ez az egyetlen korrekt eljárás.

Felettesei is bizonyára így jártak volna el, ha nem a miniszteri késztetés hatására döntenek. Ebben a politikai színezetű ügyben Bozlék Mihály nem akart részt venni. Komolyan vette, amit az elmúlt három évben elöljárói a politikamentes rendőrségről mondtak. Péntek este közölte közvetlen főnökével, Dormán Tivadarral, hogy a parancsot végrehajtotta, de benyújtja leszerelési kérelmét. Máskor egy leszerelési eljárás hetekig eltart. Bozlék kedden, december 15-én már nem volt rendőr.

A közvélemény mindezt lassanként elfelejti, és ez jól van így.

De a Belügyminisztérium őrzi a szolgálati dossziékat. Margitai, Dormán sosem tudhatják, mikor lesz elég ok, hogy elővegyék azt a kartotékot, amelyről kiderül, hogy bezzeg a pártállam idején nem vigyáztak olyan kényesen a jogszerűségre. Nem kockáztathatnak. Nap, mint nap bizonyítaniuk kell a lojalitásukat, akár azzal, hogy a jogszerűségre ma sem ügyelnek olyan kényesen…”

A teljes írás itt olvasható.

A sorozat következő részében: Akasztó és a csecsenek, meg a kollegák.

Nyakig a bűnüldözésben – ORFK és a Központi Vizsgálati Osztály megfelelési kényszere, IX.

Nyakig a bűnüldözésben – Kőbánya, minden rendőr elemi iskolája felsőfokon VIII.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük