Connect with us

Gépnarancs

Nyakig a bűnüldözésben – Malév és a strómanok XVII.

malév
Megosztás

A Malév 170 milliárd forint adósságot hagyott a háta mögött. Vagyonának értékesítéséből néhány milliárd forint folyt be. Mivel a dolgozók követelésének minden más hitelezőnél előrébb való, de a Malév vagyona ennek a kifizetésére sem volt elegendő, a cég munkatársai átlagosan a nekik járó pénz felét kapták meg. A légitársaság egyik hitelezője sem kapott egyetlen fillért sem.  Egykoron legalábbis.

Emlékeztetőül

amikor az orosz állami bank pénzét használva Borisz Abramovics 2007-ben beszállt a Malévba, a befektetési társaságként létrehozott Airbridge Zrt. többségi tulajdona két magyar magánszemély, Költő Magdolna és Kiss Kálmán birtokában maradt. Előbbi az állami vagyont kezelő ügynökség (ÁPV Rt.) delegáltjaként egy ideig tagja volt a Malév igazgatóságának, illetve felügyelőbizottságának, utóbbi pedig nyugdíjas határőr tisztként valószínűleg közvetetten az MSZP-vonalról érkezett. Kiss Kálmán vezérőrnagyként egyébként sokáig a határőrség rendészeti főigazgatója volt.

Nekik formálisan semmi közük nem volt a magyar államhoz, és a cég szakmai vezetésében sem vettek részt, a valóságban mégis a magyar érdekeket képviselték, formálisan pedig biztosították az uniós jogokat az orosz befektetőnek. Ők is strómanok voltak?

Kiss Kálmán vezérőrnagy határőrségi vezetői megbízását Pintér Sándor vonta vissza, miután a tábornokot a Legfelsőbb Bíróság egy rendbeli hivatali visszaélés miatt jogerősen 100 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére ítélte.

Arányok és kérdések

AirBridge Zrt.: 99,95%

Kisebb tulajdonosok: 0,05%

AirBridge Zrt. a magánszféra korlátolt felelősségű társaságának többségi tulajdona (51%) a már említett magyar magánszemélyek – Kiss Kálmán és Költő Magdolna -, a fennmaradó 49% pedig az orosz üzletember Boris Abramovich tulajdonában állt. Azért alakult meg, hogy részt vegyen a Malév magyarországi légitársaság privatizációjában. A vállalat célja a Malév magyarországi légi fuvarozói státuszának fenntartása, a légitársaság versenyképességének biztosítása és nyereséges működés biztosítása.

A Malév privatizációját 2007 első felében véglegesítették,

amikor a Magyar Állam részvényeinek 99,95% -os részesedését a magyar államtól vásárolta meg az AirBridge Zrt., Magyarországon alapított és bejegyzett társaság. Az új tulajdonos célja a Malév magyarországi légi fuvarozói státuszának fenntartása, a légitársaság versenyképességének biztosítása és nyereséges működésének biztosítása.

Az, hogy egy országos rendőrfőkapitányból, aki tudta, hogy ki lőtt rá a rendőrpalotára, de azt nem hozta nyilvánosságra, nagykövet lesz a világ végén, hagyján. De, hogy egy volt határőr rendészeti főigazgató, akit, ha csak éppen hogy, de mégis bűnösnek talált a bíróság, hogyan és miért lett a Malév igazgatóság tagja és 51 %-ban főrészvényes társ, az Airbridge Zrt.-ben, akár csak strómanként is, na, ez itt a kérdés emberek!  Válasz erre máig sincs!

A sorozat következő részében: Hasis, rendőrségi segédlettel „Sárgalábú” megbízásából, az alvilágtól Krisztusig.

Fizetésképtelennek nyilvánították a Malév utódcégét: indulhat a felszámolás

Egy cég érdekében az egész gazdaságnak kárt okozna a kormány

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük