Connect with us

Banánköztársaság

O1G: Az éles eszű tahó bosszút áll jótevőin

Megosztás

Régi megfigyelés, hogy az, aki jót tesz mással, halálos ellenséget is szerezhet ezzel. Legalábbis, ha rosszul választja meg, hogy kinek legyen jótevője… Márton László (Montpellier) emlékeztetett egy ilyen esetre „Látlelet a CEU-ról” című írásában.

orban
Megosztás

Régi megfigyelés, hogy az, aki jót tesz mással, halálos ellenséget is szerezhet ezzel. Legalábbis, ha rosszul választja meg, hogy kinek legyen jótevője… Márton László (Montpellier) emlékeztetett egy ilyen esetre „Látlelet a CEU-ról” című írásában.

Ami megbocsáthatatlan

Márton László a Népszavában felidézett egy régi emléket: „Orbán Viktor sohasem fogja megbocsátani, hogy elküldtem Oxfordba” – mondta vagy huszonöt éve Vásárhelyi Miklós.

„A zászlót bontó Fidesz aktivistáinak felkarolását ő, Soros György budapesti alapítványának igazgatója sugallta. Más kérdés, hogy az oxfordi kollégium levegőjéből Orbán nem sokat szippanthatott, visszaszökött a parlamenti választásokra.

Vásárhelyi jóslata igaznak bizonyult. Orbán neki és ötvenhatos társainak sohasem bocsátotta meg, hogy Nagy Imre temetésén mikrofonhoz engedték, még kevésbé, hogy ezt követően az éles eszű, de félművelt tahó anyagi és erkölcsi támogatással villámgyorsan a csúcsra érhetett. Az élet törvénye, természetes és érthető, hogy a hatalomgyakorláshoz felnőtt politikus feledni és feledtetni kívánja honnan érkezett. Nem az élet, hanem a bűnszövetkezetek fejének törvénye, hogy bosszút forral jótevői ellen.”

Nem lehet megúszni megtorlás nélkül

Márton László idézett cikkében ezt írja:

„Nos, ezek után majdnem minden világos. Talán csak az Orbán és Soros közötti személyes konfliktus érdemelne bővebb magyarázatot. Soros úri hóbortból ötszázmillió dollár indulótőkét adományoz egy egyetemnek, ahol – többek között – a Fidesz-vezér aktivistái szereznek amerikai diplomát. Az alapító azóta többször visszaesett, gazságai manapság inkább egymilliárd dollárra rúgnak.

A CEU-t a világ legjobb száz egyeteme közé sorolják, tanári karát bárhol irigyelhetik (irigylik is), a mesterdiplomát, doktorátust (PhD) szerzett hallgatók öt világrészre viszik hírét. Hogy képzelik Soros és bűntársai, hogy mindez megtorlás nélkül maradhat?”

Nincs messze az idő

Márton László így zárja „Látlelet a CEU-ról” című cikkét:

„Orbán, ha pillanatnyi memóriazavarban szenved, a budapesti Közép-európai Egyetemet Soros-egyetemnek nevezi. Soros György elmúlt kilencven éves. Valószínűleg nincs messze az idő, amikor a bécsi székhelyű Közép-európai Egyetem alapítójának nevét viseli majd, Budapesten pedig utcát neveznek el róla. Nincs messze az az idő sem, amikor Orbán Viktor egy közép-ázsiai jurtában rejtőzve várja, kiadják-e a magyar bíróságnak hőn szeretett türk rokonai.”

Bruck András: bajszos szar és O1G

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük