Connect with us

Kerítésen innen

Orbán és Selmeczi ordas nagy hazugsága

Matolcsy, Selmeczi, Orbán
Megosztás

A második Orbán-kormány hatalomra kerülése után, egyik első lépésként einstandolta a több mint 3000 milliárd forintos magánnyugdíjpénztári vagyont. Az óriási összeg eltűnt, mint szürke szamár a ködben, egy része valószínűleg megbízható zsebekbe vándorolt. Pedig a magánnyugdíjpénztár „megvédésére” Orbán még nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízottat is kinevezett.

Hazugság az egyéni nyugdíjszámla

A kormány azt ígérte, hogy mindenkinek egyéni nyugdíjszámlája lesz, ahol vezetik a befizetett összeget. Mint oly sok más Fidesz – ígéretből, ebből sem valósult meg semmi. Így, valós egyéni számlák hiányában nem tartják nyilván annak a 3 millió embernek a korábbi befizetéseit, akiknek lenyúlták a magánnyugdíjpénztári megtakarítását, majd visszakényszerítették őket az állami rendszerbe. A pénzt, a ma még dolgozók nyugdíjának fedezetét, az Orbán-kormány felélte, „magánosította”. Az emberek nem tudják, hogy befizetett nyugdíj-járulékaik után mekkora nyugdíjra számíthatnak. Nemcsak a fiatalok számára lett bizonytalan a jövő hazánkban, hanem az nyugdíjasoknak is.

A magánnyugdíjpénztárak jól teljesítenek

Ugyanakkor azok, akik kitartottak a magánnyugdíjpénztárak mellett, évről-évre nagy megelégedéssel figyelhetik a hozamok alakulását. Az énpénzem.hu szerint a többségnek tavaly 7-11 százalékkal hízott a vagyona, miközben soha nem látott mélységbe süllyedő pénzpiaci hozamok sokkolták 2017-ben a megtakarítókat. Hat év alatt pedig 10 százalékos infláció mellett átlagosan 70 százalékkal nőtt a megtakarítás.

Egy átlagos tagnak 2016 végén mintegy 4 millió forintja volt. A legtöbb, 11,56 százalékos hozamot a Horizont növekedési portfóliójában érhette el, neki 462 ezer forinttal lett több pénze 2017 végére.

Vagyis a magánnyugdíjpénztárak nemcsak a reálértékét őrizték meg a rájuk bízott pénznek, hanem jelentős mértékben növelték is azt.

Pár napja, Matolcsy György, a miniszterelnök jobb keze, Tóth Bertalan, szocialista frakcióvezetőnek adott válaszában egy halovány ígéretet tett arra, hogy amikor az érintettek nyugdíjba mennek több nyugdíjat kaphatnak. Csakhogy mivel nincsenek egyéni számlák, a kormány pedig már régen elverte a milliárdokat, senki nem tudja, hogy ez hogyan válhat valóra.

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Gause László

    2018.01.14 10:48 at 10:48

    Svájcban az elszámolásban jelzik a várható nyugdíjat. Feltételezik, hogy végig fizeti a járulékot. Lepődjetek meg, egy kezdőnek több nyugdíjat jeleznek, mint a fizetése.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük