Connect with us

Ez a nap

Orbán átalakítaná „agyközpontját”

Orbán Viktor
Megosztás

A Miniszterelnökség átalakítását tervezi az új kormányban Orbán Viktor miniszterelnök, aki azt is bejelentette pénteken a Kossuth rádióban, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter marad a gazdasági kabinet vezetőjeként a költségvetés felelőse.

Orbán a mielőbbi kormányalakításban érdekelt

A kormányfő a Miniszterelnökség átalakításáról úgy fogalmazott: szeretné átalakítani a kormány „agyközpontját”, másfajta vezetési szerkezetet akar létrehozni. Ebben az ügyben már voltak és a hétvégén is lesznek komoly tárgyalásai – tette hozzá.

Orbán Viktor jelezte, mielőbbi kormányalakításban érdekelt. ő is és az ország is, a tárgyalások zajlanak, „gyorsan lesz új kormányunk”.

Attól viszont „óvnám magunkat” – mondta –, hogy új minisztériumok legyenek, mert ami bevált, azt nem kell megjavítani. Érdemes megtartani azt a rendszert, hogy nagy minisztériumok vannak, élükön nagy felhatalmazású tárcavezetőkkel – közölte.

Szeretne 20-30 éves megállapodást kötni a magyar nőkkel a magyar jövőről

Célul tűzte továbbá, hogy a parlament – a korábbi évekhez hasonlóan – a nyári szünet előtt elfogadja a jövő évi büdzsét. A munkálatok állásáról már tárgyalt is Varga Mihállyal, akinek a jövőben is számít a munkájára, mert egy rendkívül tehetséges és tapasztalt miniszter – közölte.

A demográfia, családtámogatás kérdéséről Orbán Viktor azt mondta: szeretne egy átfogó, 20-30 éves megállapodást kötni a magyar nőkkel a magyar jövőről, a nekik nyújtható, kiszámítható perspektívákról, mert a demográfia rajtuk áll vagy bukik, ez az ő döntésük. A gyermekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek fontos ügy – hangsúlyozta, hozzáfűzve: a kormánynak az a dolga, hogy ha a nők gyermeket szeretnének vállalni, és el akarják mondani erről az álláspontjukat, akkor azt meghallgassa, megértse.

A miniszterelnök  a régi, „változatlan célok” mellett új kormánystruktúrát tervez „nagy részben új emberekkel”.

„Nem a mostani kormány munkájának folytatására szavaztak az emberek, hanem a célok szolgálatában akarnak változatlanságot” – erősítette meg álláspontját a kormányfő.

Sorosék rossz lóra tettek

A parlamenti választás eredményéről szólva úgy értékelt, a választók megerősítették az alapvető célokat, vagyis a gazdasági növekedést, a rendben lévő pénzügyeket, a teljes foglalkoztatottság elérését, a családok támogatását, a nyugdíjak értékének megőrzését, valamint a biztonság garantálását: „A bevándorláspolitikában ne engedjük Európában, Magyarország maradjon magyar ország”.

Soros György pénzügyi spekuláns körei rossz lóra tettek, és „most éppen bukóban vannak” – kommentálta a parlamenti választás eredményét Orbán Viktor miniszterelnök.

„Tudom, hogy nem fogják elfogadni a választás eredményét, szervezni fognak mindenfélét, korlátlan pénzügyi eszközeik vannak” – fogalmazott a kormányfő Soros György köreiről szólva, akik szerinte „iszonyatos pénzeket mozgósítottak” az ellenzék győzelméért, mert nekik nem jó, ha nemzeti, bevándorlásellenes kormány van.

A miniszterelnök közölte ugyanakkor: neki az a dolga, hogy megvédje Magyarországot a spekulánsokkal szemben. Szerinte egyébként a spekulánsok sosem adják fel, ez egy olyan nyerészkedő világ, amely újra és újra visszatér.

Orbán nem hullajt krokodilkönnyeket

Azzal kapcsolatban, hogy elköltözik Budapestről a Nyílt Társadalom Alapítvány irodája, úgy reagált: „ha nem hullajtok krokodilkönnyet, talán megértik a hallgatók”.

A „Soros-hálózatról” készült lista ügyében azt mondta: az európai politika veleje az átláthatóság, ezért a sajtót arra biztatja, hogy segítsék az embereket a tények megismerésében, fedjenek fel minél több hálózatot, együttműködést. Ha valaki nem szégyell pénzt elfogadni külföldiektől, akkor ne szégyellje azt bevallani sem – jegyezte meg.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a kormány értelmezése szerint a következő évtized legfontosabb kérdése a bevándorlás lesz, ezért erkölcsi kötelesség erről beszélni, és ahhoz, hogy ez minden házba eljusson, „százszor, és ha kell, ezerszer is el kell mondani”. Ő pedig nem rest ezt megtenni, ami ugyan monotóniatűrő-képességet igényel, de a szakmának ez egy fontos része – fűzte hozzá.

Az ENSZ készülő migrációs csomagjával kapcsolatban hangsúlyozta: a magyarok szerint a migráció rossz dolog, nem bátorítani kell, hanem visszaszorítani, azt kell segíteni, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson. A keresztény alapokon álló európai civilizációt meg kell védeni – emelte ki.

Kitért az Európai Unió migrációval kapcsolatos terveire is, amelyekről úgy vélekedett: ellentétes a demokrácia elveivel olyan új bevándorláspolitikai döntéseket hozni egy évvel az európai parlamenti (EP) választás előtt, amelyek kész helyzetet teremtenek a következő európai voksoláson megválasztott vezetőknek. Ezért nem támogatja, hogy idén júniusban végleges jogi szabályozást hozzanak az EU-ban a bevándorlás kérdéséről.

„A meccset lefújták, ez van”

Az országgyűlési választás eredményére reagálva a miniszterelnök elmondta, jókedvű és boldog, hiszen mintegy 650 ezerrel többen szavaztak rájuk, mint négy éve, és 336 ezerrel többen adtak bizalmat nekik, mint a parlamentbe jutott ellenzéki pártoknak összesen. A Fidesz-KDNP minden településtípusban nyert, a falvaktól Budapestig – tette hozzá.

Értékelése szerint egy húron pendül ma a magyar választók európai méretekben is kiemelkedő többsége és a vezetőik.

Kijelentette ugyanakkor, továbbra is arra törekszik, hogy a kabinet „ne a kétharmad, hanem a háromharmad kormánya legyen”. Azokat is szolgálnia kell, akik nem a Fidesz-KDNP-re szavaztak, ők is a magyar nemzet részei – mondta.

A kormányfő azt a véleményét is megfogalmazta, hogy a választásban van egyfajta misztikum, „biblikus is, az emberek kiabálnak Barabást, Jézust”, „megvan ennek a rejtélye, hogy jön létre egy közös akarat sokmillió individuális akaratból”.

A politikusoknak szerinte az alázat ajánlott, tudomásul kell venni az emberek döntését, veszíteni keserű dolog.

A véleménynyilvánítás, gyülekezés szabadsága ugyanakkor mindenkit megillet – közölte, arra kérve a tüntetőket, hogy békés jelleggel demonstráljanak.

A szavazatok újraszámolására vonatkozó felvetésekre úgy reagált: „olyan ez, amikor nyerünk 4-0-ra, és az ellenfelünk követeli a gólok újraszámlálását. A meccset lefújták, ez van”.

A kapitány nem hagyhatja el a süllyedő hajót

Ellenzéki vezetők lemondásával kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: a politikában gyakrabban veszít az ember, mint nyer, amit érdemes az elején kalkulálni. A politikusok nem üzletemberek, „ez szolgálat, és a kapitány nem hagyhatja el a süllyedő hajót, különösen nem elsőként” – fogalmazott, hozzátéve: politikusként győzelem és vereség esetén is szolgálni kell a hazát. Szerinte aki ezt nem érti, az nem alkalmas politikusnak, és jobb, ha szedi is a sátorfáját.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük