Connect with us

Kerítésen innen

Orbán, az Alaptörvényed smafu?

alaptorveny
Megosztás

A választási kampány finisében a Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület (MIJE) arra kéri a vezetőket, politikai véleményformálókat, illetve polgártársainkat, hogy megnyilvánulásaik és döntéseik során legyenek tekintettel Magyarország Alaptörvényére, illetve azon nemzetközi egyezményekre, melyek biztosítják a vallásszabadságot, mely magában foglalja annak szabad megválasztását, kinyilvánítását, közös gyakorlását, és tanítását is.

Közleményükben az írják, hogy

„A közelmúlt eseményei ugyanis aggodalomra adnak számunkra okot a magyar muszlimok helyzetét illetően. Emlékezetes, hogy több településen külföldieket, turistákat, de még az eső miatt kendőt fejére kötő, egyébként nem muszlim hölgyet is atrocitások érték. Egyesületünk is tapasztalt verbális agressziót,noha mi sosem buzdítottunk senkit erőszak alkalmazására,a magyar törvényeket betartva működünk. Az iszlám egyébként 1916 óta elismert vallás Magyarországon, a Magyar Iszlám Tanácsot a 2011: CCVI. tv. is mint bevett egyházat említi. Muszlimok a honfoglalás kora óta élnek együtt magyarokkal,és a kisebb-nagyobb történelmi konfliktusok ellenére a magyar muszlimok Magyarországot tekintik hazájuknak.

Migráncs-kóstolgató, már a gyerekig ér a gyűlölet – „Te tetted ezt, király”!

A muszlimok részei Európának

Bizonyos híresztelések ellenére nem igaz, hogy szélsőséges eszméket terjesztene bármelyik hazai muszlim közösség,hiszen a Saría nem azonos azzal, amit a terroristák erre hivatkozva követnek el. A Saría értelmezése külön kategóriát képez,ezen értelmezések pedig széles skálán mozognak ugyan, de a muszlimok döntő többsége nem azonosul a szélsőségekkel, melyek jellemzően az értelmezési kereteken egyébként is kívül helyezkednek el, figyelmen kívül hagyják azt.

A muszlimok részei Európának. Az iszlám a második legnagyobb vallás Európában követőinek számát tekintve. Az európai kontinens több muszlim többségű országnak is otthont ad. Nem értünk tehát egyet azokkal, akik az iszlámot nem tartják az „európai civilizáció” részének. A vallás szabad megválasztása egyetemes emberi jog. Minden vallás része az emberi civilizációnak. Miért pont az iszlám ne lenne része az európai kontinensnek és civilizációnak, különösen, hogy az egyes kulturális-szellemi értékek előállításában kölcsönösen hatottak egymásra muszlimok és nem muszlimok, itt, Európában is?

Orbán nagypénteken is migráncsozott és sorosozott a rádióban

A politikusok kirekesztő kijelentései nem jelentenek megoldást

a mindannyiunkat fenyegető veszélyekre (pl. terrorizmus) és a közösen előállított és így közös válaszokat igénylő kihívásokra (pl. a klímamenekültek helyzete).

A média felelőssége sem elhanyagolható.

Sajnos több orgánum is felületet biztosít az iszlámmal és a muszlimokkal kapcsolatos sztereotípiák megjelenítésének, illetve a valóságnak csak bizonyos szeletét hangsúlyozzák, az érintett felek mindegyikének meghallgatása nélkül, Amikor pedig mégis válaszol valaki, azt sokszor megvágva, összevágva, hamis színben feltüntetve prezentálják. Ezzel kapcsolatban van személyiségi jogi eljárás is folyamatban, és a MIJE a továbbiakban is élni fog a megfelelő jogi lehetőségekkel.

A fentieknek azért is van különös súlya, mert nem pusztán absztrakt veszélyről van szó. Fizikai támadás érte például az egyik XI. kerületi imaházat. A rendőrség elutasította a feljelentést. Az ilyen esetek elkerülése érdekében arra kérünk mindenkit, hogy ne tegyen olyan kijelentéseket, melyek alkalmasak a muszlimokkal szembeni indulatok fölkorbácsolására.

Mi betartjuk a törvényeket, és ezt szeretnénk kérni másoktól is.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük