Connect with us

Banánköztársaság

Orbán szerint a magyarság: fasiszta

Megosztás

Komolyan illene venni azt, amikor Pannónia önjelölt vezére ugat valamit. Így van ez a legutóbbi, fajelméleti káming ótjával is.

Orbán fajelméleti dumája
Megosztás

Az, hogy mennyire érdemes a hazai politika kiskatonáival foglalkozni, lehet kérdéses. De az aligha vet fel kétségeket, hogy komolyan illene venni azt, amikor Pannónia önjelölt vezére ugat valamit. A baj valószínűleg éppen ott kezdődik, ha véletlenül komolyan veszi valaki. Így van ez a legutóbbi, fajelméleti káming ótjával is.

Pár nappal ezelőtt az bírta mondani a Hagyományok Házának átadásán, hogy „az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz”. Amely kijelentésnek az egyik triviális baromsága, hogy a jelenleg itt élők nyilvánvalóan nem tehetnek jognyilatkozatot arról, mit fognak tenni az unokáik. Esetleg akkor, amikor a jelenlegi, hite és érzése szerinti magyar ember már porlad. Ellenben, ha ettől eltekintünk, akkor van a kijelentésnek egy másik, sokkal nyilvánvalóbb olvasata. Nevezetesen az, hogy akinek az unokája csak egy kicsit is külföldi, az nem magyar. Illetve az is nyilvánvaló, hogy aki nem tudja a felmenőiről egyértelműen igazolni, hogy magyarok voltak, az sem magyar.

Csak csendben jelzem meg, hogy volt már ilyen a magyar történelemben

Akkortájt, amikor az akkor éppen aktuális nagy magyar vezető a fasizmus, illetve a nemzeti szocializmus iránymutatásai alapján vélte megtalálni a saját ideológiai sorvezetőjét. Így Orbán, talán a saját felmenőiről már előre biztosítva a tetszőlegesen előállított kimutatást, felzárkózott a népirtásokhoz vezető eszmékhez. Amivel nyilvánvalóan széles gesztust tett a decibelmagyarsággal melldöngető szélsőjobbnak. Valószínűleg abban bízva, hogy a különböző paramilitáns gárdák megvédik majd. Csatlakozva azokhoz a csapatokhoz, amelyek majd a várbeli rezidenciát lesznek hivatottak megvédeni. Mert kár lenne arról megfeledkezni, hogy a miniszterelnökség hegyre költöztetésének nyugodtan lehet az a stratégiai oka, hogy a keskeny utcákkal feldarabolt vár-körzet a stratégiailag jobban védhető körzetek közé tartozik. Nem feltétlenül azért, mintha okkal kellene polgárháborútól tartani. Azonban Orbán valószínűleg már régen túl van a realitásokon.

Ugyanakkor a mostani kijelentéssel egyértelműen hadat is üzent mindenkinek, akinek a gyermeke külföldre távozott. Az ugyanis elég nyilvánvaló, és évekkel ezelőtt világos tendenciaként rajzolódott ki, hogy a jelenleg is felpörgött gazdasági exodus felér a magyar társadalom szociális abortuszával. Márpedig az, akinek a gyermeke külföldön ismerkedik meg valakivel, majd ott születik meg az illető unokája, az Orbán szerint automatikusan elveszti a magyarsághoz tartozása jogát. Ami elég egyértelmű társadalmi zsarolást jelent. Annak, akinek jelenleg a gyermeke külföldön van, valójában két lehetséges választást kínál. Az egyik, hogy tagadja meg a gyermeket, ha az unoka nem Magyarországon születik. A másik, hogy azonnal kerekedjen fel, és távozzon maga is. Amely társadalmi zsarolással kapcsolatban talán érdemes lehet azokra is emlékezni, akiket az ország akkori vezetése kiüldözött az országból. Ahogy azokra is ezek közül, akikre ma büszke magyarsággal emlékeznek azok, akik a kiüldözők lelki, illetve szellemi örökösének tekintik magukat.

Kirekeszti Orbán a magyarságból azokat is, akik gyermekei az ideérkezettekkel kötnek házasságot

A külföldön született gyermekek hazai családján kívül automatikusan kirekeszti Orbán a magyarságból azokat is, akik gyermekei az ideérkezettekkel kötnek házasságot. A kijelentésből fakadó belső karantén ugyan jelentős magyar sportsikereket elérőket is érintene, de ez a sportot egyébként fetisizáló vezért nyilván nem érdekli. Mert számára csak egyetlen igazság létezik. Mindig egyetlen. Mindig az éppen aktuális, abban a pillanatban létező igazság.

Azért persze érdemes figyelembe venni, hogy ez Orbán esetében lehet egy kórtünet. Ez szinte részletkérdés. Társadalmi problémává az avatja, hogy a pártjának láthatóan van olyan tömegbázisa, amelynek ez tetszik. Valamint a társadalomban is van annyi fasiszta hagyomány, hogy nincsenek tiltakozó százezrek az utcán. Miközben a lábukkal tiltakozó százezrek hagyják el az országot. Ahol, a jelek szerint, csak a szélsőséges középszer, illetve az az alatti szint maradhat.

Andrew_s

Kapcsolódó:

Magyar-e vagyok? – Az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz … (OV, Hagyományok Háza)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük