Connect with us

Ez a nap

Rászálltak a rendőrök az újságíróra, aki Orbán új irodájára volt kíváncsi

Megosztás

A demokrácia ünnepe lesz, ha felköltözik a budai Várba a kormány, mondta Kövér László, és erre Gulyás Gergely szerint hamarosan sor is kerül. A hvg.hu megnézte, hol tartanak ma a fejlesztések: Orbán Miniszterelnöksége el tud készülni 2018-ban, de a többinél még egy kapavágás sem történt.

A minisztériumok Várba költöztetése régóta téma, 2015 végétől szó van róla, hogy néhány minisztérium Budára települ, köztük Orbán Viktor és a Miniszterelnökség. A hvg.hu munkatársai felmentek a Várba, hogy megnézzék, hogyan állnak ma a fejlesztések.

Az Unesco jóváhagyásával épülő terasszal a Karmelita-kolostorba költöző Miniszterelnökség áll a legjobban, és ahogy a hvg.hu munkatársai maguk is megbizonyosodtak róla, ide 2018-ban valóban beköltözhet Orbán, és megkezdheti munkáját a maga egymilliárdos irodájában.

Érdekesség, hogy az a Zoboki Építésziroda 2015-ben még teljesen máshogy képzelte a Vár rekonstrukciójának egyes elemeit: Zoboki a Magyar Nemzetnek még azt nyilatkozta, „a Várat vissza kell adni a gyalogosoknak, az autóforgalmat okos tervezéssel – de nem a Várhegy gyomrába építendő parkolókkal – meg kell szüntetni”. Márpedig a Várba négy mélygarázs is épül-épült, épp a minisztériumi forgalomra gondolva, mert az forgalomnövekedést generál, és nem mellesleg, szembemegy a trendekkel, amely megpróbálja kivezetni a Vár polgárvárosi részéből a forgalmat.

Igazoltatták a „gyanúsan viselkedő” újságírót és fotóst

Megpróbáltak a kerítések mögé is belesni, de ez nem nyerte el a biztonságiak tetszését: ahogy a réseken nézelődtünk, rendőrök érkeztek a helyszínre, és igazoltatni kezdték a hvg.hu újságíróját és fotósát. Kérdésükre, hogy miért, az volt a válasz, hogy egyrészt gyanúsan viselkedtünk, másrészt az építési terület zárt terület, nem szabad belesni. Azonban közterületen fényképezni nem tilos, másrészt mit is láthattak bent? Hogy keverik a maltert a kőművesek? Mert ezt láttak ott.

Az egyik rendőr alapból azzal állt elő, hogy töröljük az elkészített fényképet, ennek jogalapját sem tudta azonban előadni, azt ismételgette, hogy ez egy lezárt terület. Ez végül a fotós hajthatatlanságának köszönhetően elmaradt. Az igazoltatás gond nélkül lezajlott, a hvg.hu munkatársait elengedték, de úgy vélik, a hatalom kicsit túltolta a paranoiát.

(Forrás: hvg.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük