Connect with us

Gépnarancs

Orbán megint megmutatta, kicsoda ő valójában

Megosztás

Az újabb sorosozós, nyilvánvalóan antiszemita tömegeket kiszolgáló, hergelő plakátkampány zavarba hozta a nyugati világot.

Megosztás

„Az antiszemiták ellen harcolni kell, nem dédelgetni őket”. Ez a mondat olvasható a Deutschlandfunk honlapján.

 Sokan követelik a Fidesz EPP-ből történő kizárását

Az újabb sorosozós, nyilvánvalóan antiszemita tömegeket kiszolgáló, hergelő plakátkampány zavarba hozta a nyugati világot. Egészen különböző vélemények láttak napvilágot.

Mindenesetre Peter Kapern szerint ez antiszemitizmus a javából, annak legtisztább formája. A plakát Julius Streichertől bűzlik. Az Európai Néppártnak ezzel szemben kell a politikáját meghatározni, és nem beletörődni az orbáni irányvonalba.

És vannak politikusok, pártok is már, akik és amelyek a Fidesz Néppártból való kizárását követelik. Azért kicsit furcsa, hogy több mint 20 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Fidesz folyamatos rasszista uszításai legalább néhány embert nyílt állásfoglalásra kényszerítsenek.

Mert rasszista volt ám a Fidesz akkor is, amikor Martens vagy később Daul agitált Budapesten a Fidesz mellett – visszhangozva a bűnszervezet legaljasabb rágalmait…

Akadnak védelmezői is Orbán bandájának

És még mindig nem általános a fölháborodás – még mindig akadnak Orbánnak és bandájának védelmezői. Például azért, mert képviselői az EP-ben olyan szépen szavaznak… Vagy akadnak olyanok is, akik szinte szóról-szóra ugyanazt mondják, mint Orbán, Szijjártó vagy Gulyás.

Itt van például Hans-Peter Friedrich, a Bundestag bajor alelnöke, aki határozottan visszautasította pénteken Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök azon megjegyzését, hogy a Fideszt ki kellene zárni az Európai Néppártból. De ha csak visszautasította volna… Ám ahogyan tette, az bicskanyitogató! Ezt írta a Twitteren:

Mindig ugyanaz a lemez: aki nem baloldali, az nem demokrata, aki Sorost bírálja, az antiszemita, aki Európa határait védi, az embertelen. Vannak még ilyen klisék a tarsolyában?

Kellene beszélni a baloldalt érintő rágalmakról, de most csak egy dologra kérdeznék: az, ami nálunk évek óta megy, Hans-Peter Friedrich szerint egyszerűen „Soros bírálata”?

Van azonban nagyobb baj is

Talán ha az ő arcképével folytatna negatív kampányt bárki is, mondjuk, Németország kormánya; ha őt neveznék naponta tucatszor minden bajok okozójának, mégpedig hosszú évek óta, egy mindent behálózó médiabirodalomban stb., talán más lenne a véleménye. Talán ha egy-egy köznapi kérdésére válaszolva, valaki csak annyit mondana: Hans-Peter Friedrich… A nagy ragadozó testével úszkál vizeinkben, és fizeti a bérenceit…

Persze, van más baj is, alighanem nagyobb baj, mint Hans-Peter Friedrich szélsőjobboldalisága. A Foreign Policy véleménye:

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Európa szélsőjobboldali vezetőivel állt össze, s igyekszik országát ekképp integrálni a nacionalista, rasszista és antiszemita kelet-európai blokkhoz, amelyik megtagadja azt az értékrendet, amit a Nyugat a felvilágosodás óta magáénak vall és követ.

A magyar miniszterelnök bizonyára elégedetten nyalogatta a száját

Mindenesetre Orbán megint megmutatta, kicsoda ő valójában. Az Arab Liga és az EU csúcstalálkozójának közös nyilatkozatában szerepel a következő:

„Erőfeszítéseket teszünk a menekültek védelmére és támogatására a nemzetközi emberi jogi törvényeknek megfelelően, elítéljük a gyűlöletre, a rasszizmusra és az intoleranciára való uszítás minden formáját, és megerősítjük az illegális bevándorlás elleni harcot.”

És nem csinált ebből ügyet: minden további nélkül aláírta – sőt, még méltatta is a nyilatkozatot. Gondolom, az elítéljük a gyűlöletre, a rasszizmusra és az intoleranciára való uszítás minden formáját szövegrész olvasásakor elégedetten nyalogatta a száját…

Kapcsolódó

Frissítve! A német zöldpárt vezetője a Fidesz kizárására szólította fel az Európai Néppártot

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük