Connect with us

Kiemelt hírek

Tiborczné Orbán Ráhel a legbefolyásosabb nők között – és, ha apuka bukik?

Tarcali Emese: Kedves Récsöl!
Megosztás

Az egész Magyarországon világhírű Tiborczné bekerült a Forbes Magazin legbefolyásosabb hölgyeit felvonultató listájára. Nem tudni, mi a kiválasztás alapja, az élet mely területén alkotott kiválót a hölgy, de kérjük, aki rájött tudassa velünk is!

Mit tud Tiborczné Orbán Ráhel?

A lap kiemeli: talán ez a legszubjektívebb listájuk. Bár legnagyobb jelentőségük itt is a számoknak volt (például, hogy mekkora büdzséért és létszámért felel az adott vezető), és fontos volt, hogy az elmúlt egy évben a korábbiakhoz képest hogyan változott mindez, milyen eredményeket ért el, merre ível a karrierje vagy az általa vezetett cég, intézmény pályája, fontos volt az is, hogy mekkora a felhajtás egy-egy személy körül.

Azt is figyelembe vették, milyen eléréssel rendelkezik az informális szakmai és női körökben, a LinkedInen és más felületeken, vállal-e közéleti szerepet, vagy kockázatot és pluszmunkát azért, hogy a környezetét is fejlessze, kiáll-e fontos társadalmi ügyekért, akár a cége nevében.

Tegye fel a kezét, aki a fentiek alapján ráismert Tiborcznéra!

Az 50 fős listából idén is 20-at az üzleti élet szereplői adnak, 10-10 nő pedig a közélet, a kultúra és a média terepén dolgozik.

A Forbes azt írja:

  • az üzleti fronton első maradt Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója, de a dobogó másik két fokán helyet cserélt Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, aki most már a bank többségi tulajdonosa is, valamint Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója, utóbbi így most a harmadik helyen áll;
  • az üzleti listán új névként szerepel Szörényi Beáta, a Sanofi-Avensis országigazgatója, a saját ügyvédi irodáját vezető Oppenheim Klára, valamint az egyetlen magyar, a tőzsdén is mozgó biztosítótársaság, a CIG Pannonia vezérigazgatója, Kádár Gabriella;
  • változatlanul Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége birtokolja a Közélet szekció első helyét – a lap informátorai olyan esetekről is beszámoltak, amikor kifejezetten ő mozgatta a szálakat;
  • negyedik helyre került Orbán Ráhel, a kormányfő lánya, aki először szerepel hivatalosan a listán (korábban plusz egyként sorolták);
  • Sárosdi Lilla színésznő neve is új a befolyásos nők körében, a magazin tavalyi bátor közéleti szerepvállalásával indokolta ezt;
  • a Kultúra szekcióban az élmezőnyből a lista végére csúszott Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója;
  • míg felkerült Kováts Adél, a Radnóti Színház vezetője és Enyedi Ildikó filmrendező is;
  • a Kultúra terén idén is Havas Ágnest, a Filmalap vezérigazgatóját találták a legbefolyásosabbnak;
  • a tízfős médialista élén ismét Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója szerepel,
  • új név viszont rögtön a negyedik helyre is került, mégpedig a tavaly novemberben kinevezett Central Media-vezér Mészáros Kinga.

Kedves Récsöl! – Nyílt levél egy bújkálóhoz

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük