Connect with us

Ez a nap

Orbán Ráhel a turizmus lábára áll

Juhász Péter: Orbán jót rötyög a kontónkra
Megosztás

Na ki az egyik jó nevű turisztikai szakértő, aki nyilván jó pénzért részt vesz a magyar turisztika nagy reformjában? Igen, Orbán lánya – a Ráhel – a fényes jövőjű Tiborcz István neje. 

Előkerült O.Ráhel

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller Zoltán szombat délután az M1 csatorna Itthon vagy! című műsorának vendége volt, és első alkalommal beszélt részletesen arról, hogy kik és milyen formában fognak majd hozzá a magyar turisztika nagy reformjához.

A reform azzal kezdődik, hogy a turizmus területén aktív szakemberek kitalálják és megalkotják „az új magyar országmárkát”. A „szakma” már gőzerővel dolgozik az új hungaroimázson, sőt májusban egy Budapest-központú kampány is indul világszerte arról, milyen fasza hely is a mi fővárosunk. Guller szerint egyébként a társasági élet, a fürdők és a gasztronómiai élvezetek mellett Budapest azért lehet vonzó turisztikai célpont, mert „itt még megtalálható klasszikus európai értékek tisztelete: a család, a biztonság és a hagyományok a fontosak” azaz Budapest még nem lett bevándorlófőváros.

A „kiemelkedő szakember”

Guller szerint „saját területükön kiemelkedő szakemberek” segítik a stratégia kialakítását. Az igazgató kiemelte Csák János egykori londoni nagykövet, a korábban állami tulajdonú Design Terminál egyik tulajdonosának szerepét, akire gazdasági kérdésekben támaszkodik majd, a divatszakember Zoób Katit, és Káel Csabát, a kulturális kérdésekért felelő Müpa vezérigazgatóját is.

Ami igazán érdekes, hogy Guller Vági Bence és Berecz István mellett fiatal segítői közt említi Orbán Ráhelt is. A kormányfő lányának turisztikai érdeklődése persze nem újdonság, de ez az első alkalom, hogy az ügynökség vezetői elismerik, hogy Orbán Ráhel is részt vesz a stratégiaalkotásban.

Orbán Ráhel szerepe valójában több mint említésre méltó: a turisztikai szakma, fesztiválszervezők és a kabinetiroda életének ismerői közt rég óta nyílt titok, hogy a miniszterelnök lánya jelentős befolyással bír az MTÜ-n belül, személyi kérdésekben és egyéb döntésekben egyaránt.

(Forrás: 444)

Kapcsolódó:

Orbán vejének üzlete miatt 13 milliárdos büntetést fizethetünk

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük