Connect with us

Ez a nap

Orbán rendszere azzal fenyeget, hogy Magyarország Európa perifériájára szorul

Megosztás

Európai családi pótlék, európai minimálbér és minimálnyugdíj bevezetését javasolja európai parlamenti (EP-) választási programjában a DK.

dobrev
Megosztás

 Európai családi pótlék, európai minimálbér és minimálnyugdíj bevezetését javasolja európai parlamenti (EP-) választási programjában a Demokratikus Koalíció (DK).

Minden európai gyereknek járna

A DK EP-listavezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján a programnak a szociális Európára vonatkozó részét ismertette. A szociális Európa érdekében be kell vezetni az európai családi pótlékot, ami minden európai gyereknek egységesen járna; a juttatás a tagállami családi pótlék mellett járna – közölte Dobrev Klára.

Úgy fogalmazott: az európai minimálbér és minimálnyugdíj bevezetése nem európai, hanem emberi minimum. Ez a két kiegészítő juttatás akkor járna, ha egy tagállam nem képes vagy nem akarja a saját állampolgárainak biztosítani a tisztességes megélhetéshez szükséges jövedelmet – fűzte hozzá, megjegyezve: „ma például Magyarországon a családok több mint egynegyede él a létminimum alatt”.

Azt mondta: ezeket a juttatásokat az úgynevezett európai multiadóból lehetne finanszírozni. Felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg a legnagyobb és a leggazdagabb cégek képesek leginkább kikerülni az adófizetést. Ezt főleg azért tehetik meg, mert az államok egyenként tárgyalnak velük, ezért az országok zsarolhatóvá válnak – érvelt a politikus. Amennyiben az összes tagállam közösen tárgyalna, akkor sokkal hatékonyabban és sokkal határozottabban lehetne fellépni az adóelkerülés ellen –tette hozzá.

Európai egyesült államokat akarnak építeni

Dobrev Klára hangsúlyozta, pártjuk az erős és egységes Európát képviseli, európai egyesült államokat akarnak építeni. Az európai egyesült államok a gazdasági közösségen túllépve, nem egyszerűen fogyasztóként, adófizetőként vagy munkavállalóként, hanem hús-vér emberként, egy nagy közösség részeként tekint az uniós állampolgárokra – jelentette ki. Kérdés, hogy ennek az Európának részei lesznek-e a magyarok – tette hozzá. Szavai szerint ezért is hazafias kötelessége, hogy küzdjön Orbán Viktor rendszere ellen, mert az azzal fenyeget, hogy Magyarország Európa perifériájára szorul.

A jelöltet megkérdezték, hogy miért vállal politikai szerepet. Válasza szerint korábban úgy gondolta, elegendő, amit a közéletben tesz. Az áprilisi parlamenti választás után azonban megváltozott ez a véleménye. Újabb kérdésre azt felelte, ha megszerzi a mandátumot, azt fel is veszi.

Reagáltatták Deutsch Tamás fideszes EP-képviselőnek arra a mondatára, hogy biztosan azért döntött úgy, hogy képviselő akar lenni, mert később még szüksége lehet a mentelmi jogra. Dobrev Klára azt felelte: Deutsch Tamással szemben éppen a múlt héten nyert egy pert. „Ez a sokadik per (…), ezzel válaszoltam is a kérdésre, hogy mi a véleményem Deutsch Tamás megjegyzéseiről” – közölte.

Egy újabb felvetésre leszögezte: nincs olyan ügy, ami miatt szüksége lenne a mentelmi jogra. Egy másik kérdésre hozzátette, nem tudja, hogy áll az a nyomozás, amit tavaly ősszel rendeltek el az általa vezetett Altus Portfólió Zrt. jogosulatlan pénzügyi tevékenysége miatt.

(Forrás: MTI)

 

Dobrev Klára: Én még úgy tanultam, hogy a lopás, bűnpártolás nincsenek benne a Bibliában, a tolvajok üldözése viszont igen

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük