Connect with us

Kerítésen innen

Orbán saját zsebből fizette, hogy megnézte a foci-vb döntőjét

Megosztás

Saját bevallása szerint a miniszterelnöknek 945 ezer forintos megtakarítása volt, ez apadhatott most a szállás és az utazás árával.

Miből?

Több meccset is élőben, Oroszországban nézett meg Orbán Viktor a labdarúgó-világbajnokságról, vele utazott fia, Orbán Gáspár is, de találkozott és egyeztetett Putyin elnökkel is. A Jobbik képviselője, Pintér Tamás meg is kérdezte, hogy:

Ki fizette, illetve miből tellett oroszországi utazására?

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszolt, azt mondta, Orbánt:

a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke hívta meg a világbajnokságra. Mind a szállás, mind az utazás költségeit a miniszterelnök fizette.

Vajon most mennyi a megtakarítása?

Orbán 2018 elején azt vallotta be vagyonnyilatkozatában, 993 ezer forintos megtakarítása van, ez fél évvel később, júniusra 945 ezer forintra apadt. (Ekkor azt írtuk, a feleségével közös hitele jócskán csökkent, 2017 végén 4,783 millió volt a tartozás, most ez 4,184 millióra csökkent. Vagyis Orbán Viktor és Lévai Anikó durván 600 ezer forintot törlesztett.)

Fontos közbevetés, hogy a kampány alatt Orbán 345 ezer forintos büntetést kapott a Nemzeti Választási Bizottságtól, amiért a dadi óvodában kampányolt. Orbán azt kifizette zsebből, ahogy Dömötör válasza szerint az oroszországi túrát is, várjuk következő vagyonnyilatkozatát, hogy állnak megtakarításai.

Dömötör az érdemi válasz után leírta, hogy „korábban a Jobbik is érvelt a magánélet tiszteletben tartása mellett. Ezzel egyetértünk, egyúttal javasoljuk, hogy minden közéleti szereplővel kapcsolatban érvényesítsék ezt az alapelvet, a magánprogramokat is beleértve.”

(Forrás: HVG)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük