Connect with us

Kerítésen túl

Orbán: Trump elnökkel spirituális összhangban állok

orban-
Megosztás

A La Stampa című olasz lapban megjelent interjúban Orbán Viktor dicsőítette Donald Trump amerikai elnököt, Matteo Salvinit „Európa legfontosabb személyiségének” minősítette, és azt állította, hogy az EPP öngyilkosságra készül – emelte ki a Salvini csütörtöki budapesti látogatása alkalmából készült igen terjedelmes interjú szerzője.

Népek és Nemzetek Európai Szövetsége

Emlékeztetett rá, hogy az olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter Népek és Nemzetek Európai Szövetsége [más fordításban Emberek és Nemzetek Európai Szövetsége] elnevezéssel szélsőjobb szövetséget akar kovácsolni, amelyhez már jelezte csatlakozását a német AfD, az osztrák FPÖ és Marine Le Pen pártja.

Az első kérdésre Orbán sietett leszögezni, hogy legjobb barátja még mindig Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök, aki

„grandiózus, korszakos személyiség”,

de Salvininak ma nagyobb szerepe van,

„hős, aki leállította a tengeren át érkező migrációt”.

Orbán – Salvini

Orbán elmondta, hogy Salvinit miniszterelnök-helyettesi és miniszteri minőségében fogadja majd, de pártügyekről is szó lesz. Orbán szerint az EPP az öngyilkosságát készíti elő azzal, hogy az európai választás után a baloldallal akar szövetségre lépni, holott a pártcsalád egyre kevesebb miniszterelnököt állít, és a jövőben még kevesebb mandátuma lesz. Leszögezte:

„Azt szeretném, ha a pártunk megmenekülne e sorstól. Ha nem a baloldalhoz kötjük magunkat, más utat kell keresni, vagyis az európai jobboldallal való együttműködést. Nem tudjuk, milyen szövetséget alapít Salvini, de reméljük, hogy erős lesz, és az EPP-nek ezzel a jobboldallal kell együttműködnie”.

Kifejtette, hogy azt szeretné, ha Salvini megtalálná az EPP-vel a közös hangot, és ebben kulcsszerep jutna Berlusconi pártjának is. Orbán Viktor elmondta, hogy nem csupán a választási kampányát, hanem

„a következő tíz év munkáját is a migráció témájára szándékozik építeni”.

Hiába tekintenek a választók a felmérések szerint számos más kérdést fontosabbnak, a legnagyobb kihívás a migráció – mondta, és úgy vélte, ennek demográfiai okai vannak, amennyiben az európaiak egyre kevesebben, míg a fejlődő országokban –

„a Sahel övezetben, az arab világban és Fekete-Afrikában”

– egyre többen vannak.

„Amikor terrortámadások, vagy más nagy bűncselekmények történnek, akkor az emberek látják, milyen fontos kérdés a migráció, de amikor ilyesmi nincs, akkor csökken az aggodalom, és egy politikai vezető dolga az, hogy szem előtt tartsa a problémát, és csökkentse a veszélyt, még mielőtt megérkezik a 2015-ös után a második hullám, amely bizonyosan jönni fog. Előre kell látni a nagy vándorlásokat, és ha nem lehet megakadályozni, akkor meg kel, állítani – ezért gondolom, hogy ma Európában Salvini a legfontosabb személyiség”

– mondta. A Salvini és Orbán vonatkozó nézetei közötti különbségről kifejtette:

„Olaszország meg akar szabadulni a menekültektől, és más országokra akarja elosztani őket, erre Brüsszelben kitaláltak egy új ideológiát, szolidaritásnak nevezik, de a mi álláspontunk más. Megvédtük magunkat, megakadályoztuk, hogy idejöjjenek, és azt sem akarjuk, hogy tőletek jöjjenek”.

A Dublin-megállapodásokat Orbán halottnak minősítette,

és hozzátette: ekkora hullám megakadályozására nem csak Dublin, hanem Brüsszel is alkalmatlan,

„mert nincs közös európai megoldás. Ezt Brüsszelnek, a Bizottságnak és az EP-nek ki kell maradnia, és a tagállamokra kell bízni a megoldást”.

Az EU jövőjéről szólva

kifejtette: megszűnt az az egyensúly, amely Európában Németországra, az Egyesült Királyságra, a Földközi-tenger térségére (benne Franciaországgal) és Közép-Európára támaszkodott. Nagy-Britannia távozik, Németország túl nagy hasznot húzott az EU-övezetből, és nem hagyott részt az európai partnereknek, ezért Közép-Európának nagyobb súly jár, és nem minden a német-francia tengely mentén fog eldőlni.

Arra a kérdésre, hogy a nacionalizmusok nem jelentenek-e problémát, Orbán Viktor kijelentette: az európai terminológiában a nacionalizmus negatív konnotációval bír, de az ő szemében nem.

„Az európai értelmiség nagy része abból indul ki, hogy a háborúkat, diktatúrát és a szenvedést a nacionalizmus okozta, pedig a tragédiákat az különféle európai birodalmak felépítésére irányuló törekvések okozták, és éppen ezt a veszélyt látom most Brüsszelben”

– mondta. Arra a kérdésre, hogy mi az illiberalizmus, Orbán Viktor így válaszolt:

„Olyan demokrácia, amely a kereszténységen alapul, de az illiberális nem feltétlenül azonos a liberalizmus-ellenessel, és ezt nagyon fontos megkülönböztetni. Ma a liberális demokraták a szabadság igazi ellenségei. A szabadság védelmezőjeként illiberálisnak kell lennem”.

Orbán szerint a liberálisok azért ellenségei a szabadságnak,

mert egy olyan gondolkodási rendszert teremtettek – a politikai korrektséget –, amelyet mindenkinek be kell tartania, és aki nem teszi, az nem lehet demokrata.

„Ezzel azonban sérül a gondolati és véleményszabadság. Én ezzel szemben illiberálisként védem a szó szabadságát. Tudom, hogy ez furcsán hangzik, de itt, Közép-Európa szívében ezt mindenki így gondolja”

– mondta. Kérdésre beszélt az antiszemitizmus fokozódásáról és arról, hogy kormánya ezzel kapcsolatban a nulla tolerancia politikáját követi, és kijelentette, hogy Magyarország a legbiztonságosabb hely a zsidók számára. Leszögezte azt is, hogy a magyar nagykövetség egyelőre nem költözik Jeruzsálembe.

A kínai, orosz és egyéb keleti kapcsolatokról Orbán kifejtette:

„Európában van egy hajlam arra, hogy a külpolitikát egy értékrendszer exportjára használja fel: a Nyugat állítólagos erkölcsi fölényét – az emberi jogokat, a demokráciát, a humanizmust – akarják demonstrálni. Én ezt a megközelítést nem tartom helyesnek. A demokrácia exportja mindenhol kudarcba fulladt, ahol próbálkoztak vele. Ami az erkölcsi fölényt illeti, nekem erről saját véleményem van: 1956-ban Sztálinra hagytak minket, noha segítséget ígértek. […] Nekem a külpolitika eszköz ahhoz, hogy barátaink legyenek, és hogy fontos államokat meg tudjak nyerni, hogy elősegítsék Magyarország sikerét”.

Végül szólt Donald Trump elnökről és a „minden eddiginél jobb” kétoldalú gazdasági kapcsolatokról, és leszögezte:

„Trump elnökkel spirituális összhangban állok”.

[A cikk először a La Stampában jelent meg, amely európai együttműködésben áll a francia Le Monde-dal, a brit The Guardiannel, spanyol La Vanguardiával, a lengyel Gazeta Wyborczával, valamint a Süddeutsche Zeitunggal. Ez utóbbi teljes terjedelemben közölte az interjút – A-K. A..].

Kapcsolódó

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Miklós Ónódy

    2019.05.04 18:31 at 18:31

    … a generálisan konzervatív eszmék téves irányzatai soha nem segítettek népünkön, mert egységben van/volt az erő nem pedig a szétforgáltságban. – magyarul: egy mindenkiért, mindenki egyért az alapszabály! Az Unió 500 milliós népessége helyes vezetéssel képes csupán megvédeni és gyarapítani az épp, hogy csak 8 milliós hazai lakosság és a határon túli Magyarság érdekeit a demokratikus Európában. Minden adódott nehézség ellenére lsd. a migráncsozás hazai káoszát, stb. érdemben csak hathatós összefogással, békésen úton szabad megoldani a XXI. században, nem pedig egy nacionalista populizmust serkentő villámháborús hadigépezet intézkedéseinek összezúzó erejével. A kegyetlen rombolás nem hagyható gyermekeinkre, unokáinkra, mert már szörnyű tapasztalatokat éltünk túl e téren, sajnos.
    … a csendet kell megtörni a kommunikációs zseni páva körül. Érdemes az európai értékek radikális felvállalása! – Brüsszel üzent: Megindult az eljárás az Orbán kormány ellen! ”. … valami nem stimmel a kormánypárti fejekben. Valóban, nehéz meló a kútmérgezés a megindult országjárás során! Pláne,
    … a teljes lakájmédia agyonhallgatja, hogy a Trócsányi ügyvédi iroda nem az embereket, hanem a bankokat képviselte a devizahiteles perekben. Ráadásul ennek az embernek a tevékenységével annyira elégedett a Fidesz-KDNP, hogy őt tették meg listavezetőjüknek…https://youtu.be/vc-voMKGsTo – oszt meg és uralkodj
    …az emberi élethossz sajnos rövid, de a pozitív gondolatok ereje hatalmas, sőt gyógyító hatású az egészségednél Határon innen és Túl egyaránt. Minden EMBER számára hasznos tulajdonság a szolidaritás, a nyíltság, az egymás iránti megértés. ?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük