Connect with us

Kerítésen innen

Orbán megduplázza a Magyar Honvédség költségvetését

Megosztás

Az új vezérkari főnök szervezze újjá a magyar honvédséget, mert modern ütőképes hadsereget akarunk, amely bármely más nemzet haderejével felveszi a versenyt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Honvéd Vezérkar főnöke tisztség átadás-átvételi ünnepségén a parlamentben. Az új vezérkari főnök a most altábornaggyá előléptetett Korom Ferenc lett, az eddigi vezérkari főnök, Benkő Tibor ugyanis honvédelmi miniszter lesz.

Orbán beszédében kitért arra, hogy a leköszönő honvédelmi miniszter, Simicskó István akkor vette át a tárcát, amikor „Magyarország határát migránsok tízezrei ostromolták”, de Simicskó szerinte helytállt és megköszönte neki az elvégzett munkáját.

A frissen kinevezett új, vezérkari főnökből lett honvédelmi miniszterről, Benkő Tiborról Orbán azt mondta, fontos hagyományt elevenítenek fel a kinevezésével, mert az első magyar honvédelmi miniszter, Mészáros Lázár 1848-ban is katona volt, a rendszerváltás óta viszont nem volt példa ilyenre. „Hogy mi a bátrabb vállalkozás, a politikából kimenni a harctérre, vagy a katonaságból beszállni a politikába, az jó kérdés, mert a politikában is gyakran fütyülnek a golyók az ember füle mellett” – mondta Orbán.

„Magyarország megvédése nem a NATO és az EU feladata, hanem a mienk” – fejtegette.

Orbán azt mondta, sikeres alkotmányjogi, sikeres gazdasági és sikeres családpolitikai fordulatot hajtott végre a kormány az elmúlt években, a most kezdődő ciklus kiemelt feladata pedig a nemzetbiztonság megerősítése lesz. Orbán szerint „bevándorlók milliói várják most is, hogy útnak induljanak”.

A kormányfő közölte, a szomszédaink lendületesen fegyverkeznek, ezért modern, ütőképes hadseregre van szükség, ezért bejelentette: a Magyar Honvédség költségvetését több mint duplájára fogjuk emelni.

„A történelem azt tanítja, hogy az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az országát, nem is érdemli meg, hogy létezzen, erős Magyarország nem létezhet erős hadsereg nélkül” – jelentette ki.

Simicskó István – MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Simicskó: nő a biztonsági kockázat a világban

Simicskó István leköszönő honvédelmi miniszter ünnepi beszédében Benkő Tibor eddigi vezérkari főnököt és Korom Ferencet is kiváló katonának nevezte.

Az ügyvezető kormány honvédelmi minisztere azt mondta: Korom Ferenc szigorú, határozott ember, fegyelmezett katona, de minden katonai beosztásában emberséges is volt.

Simicskó István megköszönte az eddigi közös munkát Benkő Tibor eddigi vezérkari főnöknek. Kifejtette: Benkő Tibor 43 éve katonaként szolgál. Ebből több mint 20 éven keresztül különböző beosztásokban közösen segítették, támogatták egymást, tettek a Magyar Honvédségért, és Benkő Tiborral hasonló módon látják a honvédséget, illetve azt, milyen jövőt szánnak neki – mondta.

A leköszönő miniszter sok sikert kívánt Benkő Tibor új megbízatásához, honvédelmi miniszterségéhez.

Simicskó István felidézte: 2015-ben válsághelyzetben kérte fel őt Orbán Viktor miniszterelnök honvédelmi miniszternek, azóta mintegy 18 ezer katona vett részt az új feladatban a határ építésében, védelmében. Emellett összeállítottak egy honvédelmi és haderőfejlesztési programot, amellyel elkezdték erősíteni a Magyar Honvédséget.

Kiemelte: Magyarország biztonsága a Magyar Honvédség képességein, a szövetségi rendszerén, és a magyar állampolgárok hazafias elkötelezettségén múlik.

„A haza védelme nemzeti ügy” – szögezte le a miniszter, kifejtve: be kell vonni a nemzetet, meg kell szólítani az embereket, kiemelten pedig a fiatalokat. Több program kell, hogy erősítsék a fiatalságban a hazafias érzést – mondta, példaként hozva a honvédségi ösztöndíj bevezetését, a kadétprogram elindítását.

Nő a tartalékosok száma

Kitért arra is, hogy elkezdték területvédelmi elven újraépíteni az önkéntes tartalékos rendszert. Ennek nyomán kétezerrel több tartalékos van jelenleg, mint 2015-ben volt.

Simicskó István azt mondta: biztos és kiszámítható életpályát tudnak nyújtani a katonáknak.

Mindemellett létrehozták az egykori MHSZ mintájára a Honvédelmi Sportszövetséget, korszerűsítették a kiképzési rendszert, elkezdték a haditechnikai fejlesztéseket, a laktanyák felújítását, létrehoztak továbbá egy védelemtechnológiai kutatóintézetet. „Történelmi léptékű fejlődés útjára” állították a Magyar Honvédséget – értékelt.

Simicskó István beszéde végén azt mondta: „szívvel, lélekkel, alázattal” dolgozott. A Magyar Honvédségnek, a katonáknak, továbbá Orbán Viktor miniszterelnöknek és Áder János államfőnek is köszönetet mondott. Azt mondta: „emelt fővel” távozik, az elmúlt három évet nem csak eltöltötte, hanem fel is töltötte. Mindenkinek sok siker kívánt a folytatáshoz.

Áder János köztársasági elnök (j) és Korom Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar új főnöke (b, háttal) – MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Korom Ferenc átvette vezérkari főnöki kinevezését

Korom Ferenc átvette a Honvéd Vezérkar főnöki kinevezését Áder János köztársasági elnöktől a Parlamentben.

A köztársasági elnök határozata szerint a Honvéd Vezérkar főnökének megbízatása 2018. május 16-tól 2023. május 15-ig, határozott időre szól. Korom Ferenc vezérőrnagyot egyúttal előléptették altábornaggyá.

Korom Ferenc – aki január óta az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) parancsnoki posztját töltötte be – hétfőn az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában kinevezés előtti meghallgatásán azt hangsúlyozta: a nemzeti érdekek képviselete kell, hogy vezéreljen mindent, nemzeti haderőt kell építeni és fejleszteni. Azt mondta: ismeri a Magyar Honvédség jelenlegi helyzetét, képességeit és korlátait is, tisztában van Magyarország biztonsági helyzetével, a nemzetközi és hazai kihívásokkal.

Az ünnepségen részt vett mások mellett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, a Honvédelmi Minisztérium vezetősége, Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának leendő elnöke, a titkosszolgálatok vezetői, volt vezérkari főnökök.

(Forrás: hvg.hu, MTI)

Kapcsolódó:

Honvédelmi miniszterhelyettes lesz Németh Szilárdból

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük