Connect with us

Ez a nap

Nagyot bukott Érpatak hírhedt polgármestere

Nagyot bukott Érpatak hírhedt polgármestere
Megosztás

A független Nagy Imre Attiláné nyerte meg az időközi polgármester-választást Érpatakon – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község jegyzője. Kardos Csaba tájékoztatása szerint a 955 érvényesen leadott szavazatból az új polgármester 689 szavazatot szerzett meg, kihívója, az Érpatakot eddig vezető független Orosz Mihály Zoltán pedig 266 voksot kapott.

A választáson mintegy 1300 választásra jogosult szavazhatott, a részvételi arány csaknem hetven százalékos volt – tette hozzá a jegyző.

A községben képviselő-választást is tartottak, a hat képviselői helyért tizenhat jelölt indult.

Az időközi voksolást azért kellett megtartani mert a képviselő-testület 2017. december 19-én feloszlatta magát.

A botrányos szélsőjobbos megnyilvánulásairól is ismert Orosz Mihály Zoltán (akasztott már izraeli  politikusokat mintázó bábukat és akart már felmászni a Budapest Pride “buzikamionjára” is) az elmúlt években egyfajta fogalom lett, Gyöngyöspatától Tiszavasváriig több helyen is átvették a módszereit különböző formában, ezt hívták érpataki modellnek.

Orosz Mihály Zoltán meglehetősen erősen szállt be a kampányba, Facebook-oldalát elárasztotta videókkal, amelyekben hol a másik polgármester-jelöltet froclizza, hol az állatmentőket vegzálja, néhol naposcsibéket oszt, vagy éppen az újságírókat kamerázza, akik a munkájukat akarták végezni.

Később Orosz Mihály Zoltán egy élő videóban elismerte a vereséget, azt mondta: “Érpatak elesett”, “a világítótornyot ledöntötték”.

Orosz Mihály Zoltán vasárnap az újságírókkal is összecsapott

Tódor János, Móricz Csaba és Hain Ferenc, akik évek óta foglalkoznak az érpataki helyzettel, vasárnap az utcán kerültek összetűzésbe Orosszal.

A balhé úgy kezdődött, hogy a polgármester mindkét kezében kamerával követni kezdte a három férfit, és az interneten élőben közvetítette, ahogy szidalmazza őket. Utána jött, aminek egy oroszmihályzoltános történetben jönnie kell. Hógolyó, szópárbaj, kamerapárbaj, dulakodás, rendőrség.

(Forrás: MTI, Mérce, 444)

Előzmények:

Érpatak ma polgármestert választ

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük