Connect with us

Sport

Óriási a katyvasz az orosz olimpikonok körül

Megosztás

Legalábbis most az van, hogy senki sem ért semmit a helyzetből. Ugyebár, egészen péntek reggelig úgy volt, hogy harminckilenc orosz olimpikont – leginkább vélelmezhető doppingolásuk miatt a Szocsiban tartott téli olimpián – örök időkre eltiltottak az olimpiai szerepléstől, sőt magát az orosz nemzeti csapatot is, aki akart, nevezhetett egyéni indulóként. Emiatt Moszkva felháborodott, mások kevésbé.

Ehhez kapcsolódik az a tegnapi hír is, miszerint az orosz férfi váltó nem indul a jövő pénteken kezdődő phjongcshangi téli olimpián, amelyen így Kazahsztán lesz a nyolcadik résztvevő rövidpályás gyorskorcsolyában. A magyarokra nézve mindez annyit jelentene, hogy eggyel előbbre, vagyis a hetedik helyre kerülünk a kvalifikációs rangsorban, így az ellenfeleink megváltoznak majd az elődöntőben. Viccelődtem is, hogy ha előkerül még pár dopping-ügy, a mi Liu Shaolin Sanyinknak korcsolyázni sem kell majd Phjongcshangban az aranyért, megkapja ellenfél híján.

Tárgyilagosabban: a Gracenote amerikai sportadatelemző cég előrejelzése alapján Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyerhet a rövidpályás gyorskorcsolya 500 méteres versenyszámában, míg öccse, Shaoang 1000 méteren nyerhet bronzérmet. Az előrejelzés alapján így ők lehetnek majd a magyar téli olimpiai csapat éremszerzői, teljesítményüknek köszönhetően Magyarország a 23. helyen végezhet az éremtáblázaton.

Hát nem addig van az. Megint fordult a kocka.

De nagyot fordult. Ugyanis a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) mind a 39 esetben törölte az orosz sportolók örökös olimpiai eltiltását.

A CAS csütörtöki közlése szerint ezek közül 28 esetben nem volt bizonyított a doppingvétség, így a 2014-es szocsi téli játékokon elért eredményeiket is visszakapják az érintettek. További 11 versenyző változatlanul nem kap indulási jogot a jövő pénteken kezdődő phjongcshangi téli olimpiára, de az életre szóló eltiltás az ő esetükben sem érvényes – döntött a CAS. A korábban eltiltott orosz olimpikonok már csak azért sem tudnak indulni Phjongcshangban, mert a nevezési határidő lejárt.

A NOB tavaly novembertől kezdve kezdte eltiltani azokat a sportolókat, akik a 2014-es szocsi olimpián doppingolhattak. A sportolóknak nem volt pozitív mintájuk, de a tanúvallomások arról szóltak, hogy a leadott mintáikat manipulálták, a doppingolás elfedésében és szervezésében állami szervek is közreműködtek. A CAS azonban csak erre alapozva nem találja megalapozottnak az eltiltásokat.

Hát akkor most mi van?

Jogos a kérdés: sto eto?

Kinek a hatásköre eldönteni az olimpiai szereplést, a NOB-nak vagy a CAS-nak? Ki vehet el és adhat vissza érmeket?

És a történtek után ki fogja komolyan venni ezt az egész cirkuszt?

Megfejtéseket kérjük, senki se küldjön be, semmit sem sorsolunk ki.

Az eseményeket viszont továbbra is figyelemmel kísérjük és beszámolunk róluk.

Eddig a legrosszabb megoldásnak az látszik, ha Phjongcshangot a játékok időtartamára az Orosz Föderációhoz csatolják és átszállítják Domogyedovo körzetébe. Erre nem biztos, hogy számíthatunk.

De minden másra igen.

Szele Tamás

Sport Mindig

Kapcsolódó:

Gyurta Dániel lehet gyorskorcsolyázóink éremátadója a téli olimpián

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük