Connect with us

Ez a nap

Már az óvodákban beindul a keresztény-nemzeti agymosás

Megosztás

Az óvodai nevelés országos alapprogramjának módosítása értelmében szeptembertől hangsúlyosabb feladattá válik a nemzeti identitástudat erősítése.

orban
Megosztás

Az óvodai nevelés országos alapprogramjának nemrég elfogadott módosítása értelmében szeptembertől már az óvodákban is hangsúlyosabb feladattá válik a nemzeti identitástudat erősítése.

Az alapprogram – ami olyan az óvodáknak, mint az iskoláknak a Nemzeti alaptanterv – határozza meg az intézmények pedagógiai munkájának alapelveit.

A július 25-én kiadott módosítás szerint az óvoda „a gyermek nyitottságára épít, és ahhoz segíti a gyermeket, hogy megismerje szűkebb és tágabb környezetét, amely a nemzeti identitástudat, a keresztény kulturális értékek, a hazaszeretet, a szülőföldhöz és családhoz való kötődés alapja”.

A meséket és a rajzolgatás témáit is ennek szellemében kell válogatni. Mindemellett a hazai óvodáknak a határon túli magyar óvodákkal is erősíteniük kell majd kapcsolataikat.

– A módosításokról semmit nem tudunk, velünk sem, és tudtommal, másokkal sem egyeztettek – nyilatkozta a Népszavának Bakonyi Anna, a Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési Szakosztályának elnökségi tagja. Úgy véli, a módosítások nem igazán indokoltak, hiszen a nemzettudat kérdésköre eddig is jelen volt az óvodákban, ahogy a népmesék, népdalok is fontos szerepet kaptak a pedagógiai programokban. – Ettől függetlenül nem vagyok túl optimista, mert nem értjük a változtatás okát. Nem tudjuk, kicsoda, milyen megrendelésre, pontosan milyen okból kérte a módosításokat. Félő, hogy egyes intézményekben túlkapásokra használhatják.

– Fogalmunk sem volt, hogy ilyen módosításokra készülnek. Azt sem tudom, kikkel egyeztettek arról, hogy ezeknek a módosításoknak bele kell kerülniük az alapprogramba – erről már Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke beszélt a lapnak.

Verba Attiláné ugyanakkor hangsúlyozta: a „keresztény értékeknek” elsősorban a vallási intézményekben kell megjelenniük, egy önkormányzati, „világi” óvodában kevésbé kellene erőltetni.

(Forrás: Népszava)

Kapcsolódó:

Az óvodában nyomták a szülők kezébe Sára Botond alpolgármester bácsi levelét

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük